Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Csirkesaláták


ALMÁS-KRUMPLIS CSIRKESALÁTA
Hozzávalók: 35 dkg sült csirkehús, 15 dkg füstölt sonka, 2 közepes alma, 30 dkg főtt krumpli, 1 fej saláta, 4 evőkanál olívaolaj, 2 evőkanál almaecet, só, bors

Elkészítése: A főtt krumplit felkockázzuk, összeforgatjuk az olajjal, majd hozzátesszük a csíkokra metélt csirkehúst, és sonkát, a vékony gerezdekre vágott almát, és a felmetélt salátát. Sózzuk, borsozzuk, és ecettel leöntjük. Összekeverjük, 30 percre hűtőbe tesszük. Salátalevéllel bélelt tálba tálaljuk.

ANANÁSZOS CSIRKEMELL SALÁTA
Hozzávalók: 40 dkg filézett csirkemell, 1 doboz ananászkonzerv (ha lehet kockák), 1 db zellergumó, 1 fel lollo rosso saláta, 1 üveg (2,5 dl) Ezersziget mártás, őrölt gyömbér, só

Elkészítése: A megmosott csirkemelleket megsózzuk, őrölt gyömbérrel, és lepároljuk. Kihűtjük, majd felcsíkozzuk vékonyra. A megtisztított zellergumót megmossuk, szintén felcsíkozzuk. Kevés ételízesítős vízben puhára főzzük, leszűrjük. Az ananászkonzervet leszűrjük, felkockázzuk. A fejes salátát nagyon alaposan megmossuk, majd laskákra tépjük. Az így előkészített anyagokat lazán átkeverjük Ezersziget mártással. Tálalásig hűtőben tartjuk.
Elkészítési idő: 45 perc

ANANÁSZOS CSIRKESALÁTA 01.
Hozzávalók: 1 nagy sült csirkemell, 1 kg-os ananászkonzerv, 10 dkg mandula, 1 adag majonéz, 2 dl tejföl, 1 ek zellersó

Elkészítése: A lebőrözött, kicsontozott húst csíkokra vágod, összekevered a kisebb darabokra vágott ananásszal, és a tejföllel felhígított majonézzel. A majonézhez ne adj sót, hanem a zellersót használd. A citromlével ne takarékoskodj, jól locsold meg, hogy ellensúlyozd az ananász édességét, persze óvatosan.

ANANÁSZOS CSIRKESALÁTA 02. (EGYIPTOM)
Hozzávalók: 2 megfőzött, darált vagy apróra vágott csirkemell, 2 fej gyöngyhagyma apróra vágva, 4 apró csemegeuborka (savanyú) apróra vágva, só, bors, 3 evőkanál olaj, 1 kávéskanál borecet, 2 kávéskanál méz, 1 kis konzervdoboz gombafej (vagy 15 dkg apró gomba), 1 kis ananászkonzerv apróra vágva, leszűrve, salátalevél a díszítéshez, 1 dl zöldmártás

Elkészítése: Forró olajban pároljuk a gombafejeket körülbelül 5 percig. Csurgassuk jól le, és hagyjuk kihűlni. Öntsük rá az ecetet és a mézet, és hagyjuk körülbelül 1 óra hosszat állni, időközönként forgatva, hogy mindenütt átjárja.
Keverjük össze a csirkehúst, hagymát és uborkát.
A salátástál alját és szélét béleljük ki a salátalevelekkel, helyezzük a közepére a csirkehúst, rakjuk köré a gombafejeket, és végül a tetejére halmozzuk fel az ananászdarabokat. Tálaláskor mindenki egyéni ízlése szerint öntse le zöldmártással.

APPLEBEE’S®-FÉLE KELETI CSIRKESALÁTA (APPLEBEE’S® ORIENTAL CHICKEN SALAD)
Hozzávalók:
A keleti öntethez: 3 evőkanál méz, 1,5 evőkanál rizsecet, 0,6 dl majonéz, 1 teáskanál Dijoni mustár, pár csepp szezámolaj
A salátához: 1 tojás, 1,2 dl tej, 1,2 dl liszt, 1,2 dl morzsolt kukoricapehely, 1 teáskanál só; 0,25 teáskanál bors; 1 kicsontozott, lebőrözött csirkemell fele, 5-6 dl olaj a sütéshez, 7,2 dl vagdalt salátalevél, 2,4 dl vagdalt vörös káposzta. 2,4 dl vagdalt kelkáposzta, fél sárgarépa juliennre vágva, 1 vagdalt póréhagyma, 1 evőkanál szeletelt mandula, 0,8 dl cérnametélt

Elkészítése: Közepes hőmérsékletre (mintegy 180 fokra) melegítse elő egy fazékban az olajat. Kisebb tálban keverje össze az öntet hozzávalóit elektromos keverővel. Tegye hűtőszekrénybe, amíg elkészül a saláta. Kis, lapos tálba üsse bele a tojást, és alaposan keverje el a tejjel. Másik tálban keverje össze a lisztet és a kukoricapelyhet a sóval, borssal. Vágja a csirkehúst 4-5 hosszú csíkra. Mártsa ezeket előbb a tojásba, majd a lisztes keverékbe úgy, hogy mindenhol teljesen beborítsa az anyag.  Süsse mindegyiket a bő olajban addig, míg kezd megbarnulni. Keverje össze a salátaleveleket, a káposztákat és a sárgarépát. Vékonyan szeletelje a tetejére a póréhagymát. Szórja meg a mandulával. A zöldség közepébe alakítson mélyedést, és ebbe halmozza a kis darabokra vagdalt csirkehúst. Locsolja rá az öntetet, és azonnal tálalja.

APPLEBEE’S®-FÉLE KORMOS-CSIRKESALÁTA (APPLEBEE’S® BLACKENED CHICKEN SALAD)
Hozzávalók: 2 kicsontozott, bőr nélküli csirkemell (félbe vágva), 2 evőkanál sovány vaj
Az öntethez: 0,6 dl sovány majonéz, 0,6 dl Dijoni szürke-mustár, 0,6 dl méz, 1 evőkanál mustár, 1 evőkanál ecet, fél mokkáskanál őrölt paprika
A páchoz: 2,4 dl víz, 3 evőkanál zöldcitrom-lé, 2 evőkanál szójaszósz, fél evőkanál Worcestershire szósz
A “Cajun” fűszerkeverékhez: fél evőkanál só, 1-1 teáskanál cukor, paprika, hagymapor és őrölt bors, fél-fél teáskanál fokhagyma por, Cayenne bors és fehér bors
A salátához: 20 dl vagdalt jégsaláta, 1,2-1,2 dl vagdalt vörös káposzta, vagdalt sárgarépa, vagdalt mozzarella és sovány cheddar sajt, 1 nagy paradicsom (szeletelve), 1 kemény tojás fehérje (vagdalva)

Elkészítése: Először az öntet hozzávalóit kézzel keverje alaposan össze, majd zárt edényben tegye a hűtőszekrénybe.
A vizet, a zöldcitrom-levet, a szója- és a Worcestershire szószt közepes tálban keverje össze. Forgassa bele a csirkemelleket, és letakarva tegye néhány órára a hűtőbe. Legjobb, ha egy éjszakára.
Amikor a csirke bepácolódott, melegítsen elő egy tepsit vagy acél serpenyőt közepes hőmérsékletre. Hasonlóan melegítse be a grillsütőt is.
Kis tálkában állítsa össze a “Cajun” fűszerkeveréket. A csirkemellek egyik oldalának teljes felületét alaposan fűszerezze be vele. 
Olvassza fel a vajat, és a csirkehús fűszeres oldalát pirítsa benne 2-3 percig. Ezt követően a nyers oldalát fűszerezze be erősen, majd fordítsa meg a melleket, és szintén 2-3 percet pirítsa. A megsült felületen feketés, illatos kéreg keletkezik. Pontosan olyan, mint amilyennek lennie kell.
Végül a grillsütőben fejezze be a csirke elkészítését. Minden oldalán grillezze 2-3 percet, míg teljesen elkészül.
Amíg a csirke készül, állítsa össze a salátát is. Két nagyobb tálba ossza a salátát, a sárgarépát és a vörös káposztát. Keverje össze, szórja meg a sajtokkal és a tojásfehérjével. Díszítse paradicsomkarikákkal.
Darabolja fel a csirkemelleket 1 centi széles csíkokra. Tegye a csíkokat a zöldségek tetejére, végül, közvetlenül fogyasztás előtt öntse le a mártással.

ATHÉNA DIÓS CSIRKESALÁTA
Hozzávalók 6 személyre: 1/2 csésze (125 ml) extra szűz olíva olaj, 1/2 csésze (125 ml) citromlé, 1 evőkanál (15 ml) világos barna cukor, 1 csomag (30 g) salátaöntet, 2 csésze (500 ml) kockázott, főtt csirke. 1/4 csésze (62,5 ml) lazán mért friss petrezselyem, felaprítva, 1 zöldhagyma, vékonyra vágva, 225 g (4 ounce) friss feta sajt, hideg víz, 2 evőkanál (30 ml) margarin, 1/2 kávéskanál (2 ml) szárított rozmaring, morzsolt. 1 csésze (250 ml) dióbél-felek, 3 kis érett paradicsom, 6 retek, vékonyra szeletelve, 12 kaliforniai érett olívabogyó, szeletelve, friss salátalevél, rozmaringszál és retekszeletek a díszítéshez

Elkészítése: Szorosan zárható fedelű üvegedénybe tesszük az olajat, citromlevet, cukrot, salátaöntetet és addig rázzuk, míg jól összekeveredett. Egy nagyobb tálba öntjük, és a csirkedarabokat megforgatjuk benne.  Hozzákeverve a petrezselymet és zöldhagymát, lefedjük. Legalább 1 órát, de még jobb egy éjszakán át, hűteni a hűtőszekrényben. Kivesszük a fetát a csomagjából, leszűrjük. Belerakjuk egy kis tálba, hideg vizet öntve rá, kiáztatjuk a felesleges sót belőle. Legalább 5 perc szükséges. Egy kisebb serpenyőben, alacsony hőn megolvasztjuk a margarint 1/2 kávéskanál (2 ml) rozmaringgal együtt. Hozzáadjuk a diót, még 5 percig sütjük, míg a dió kissé megbarnult, időnként megkeverjük.
Levesszük a serpenyőt, hagyjuk kihűlni. Kivesszük a fetát a vízből, szárazra töröljük, majd ujjainkkal kis darabokra morzsoljuk szét. Félretesszük. A paradicsom szártövét hámozó késsel körkörösen kivágjuk és eldobjuk.  Vágódeszkára téve, hosszában először félbe, majd további 3-4 részre vágjuk a paradicsomot. Tálaláskor a fetát, diót, retket és az olajbogyót hozzáadjuk a csirkekeverékhez, alaposan összekeverjük. Salátalevéllel bélelt tálra rendezzük a paradicsomokkal együtt. Ízlés szerint díszítjük.

AVOCADO-KÖRTÉS CSIRKESALÁTA
Hozzávalók 4 személyre: 4 csirkemell, a csirkéhez 1 ek fahéj, 1 ek őrölt koriander, 1 ek cukor, 1 ek őrölt paprika, 1 1/2 kk só, 1/2 kk bors; a dresszinghez 4 ek olívaolaj, 4 ek almaecet, 2 ek méz, csipet só és bors
Az összeállításhoz 1 fej saláta (jobb különféle salátanövények keveréke), 10 dkg kék, ill. márványsajt, 5 dkg dió (kesu vagy földimogyoró is lehet), 2 nagy paradicsom, 1 nagy avokádó-körte

Elkészítése: A csirkefűszereket keverje össze, az olajjal kent csirkemelleket szórja meg minden oldalon a keverékkel. A csirkét süsse meg szabad tűzön vagy roston, esetleg serpenyőben olajon, tartsa melegen. Kis edényben állítsa össze a dressinget. A zöldsalátát tépje apróra, a sajtot morzsolja, vagy törje át, a diót darálja durvára, a paradicsomot és körtét kockázza fel. Nagy tálban keverje a zöldsalátát a dresszinggel. Ossza el 4 egyéni tálba, tegyen rá arányosan a sajtból, paradicsomból és körtéből, szórja meg dióval. Végül vékonyra szeletelt csirkét tegyen rá.

CÉZÁR CSIRKESALÁTA TÉSZTÁVAL
Hozzávalók: 60 dkg csirkemell, 60 dkg spagetti, 1 fej saláta, 30 dkg paradicsom, 3 dkg bazsalikom, 3 zöldhagyma, 8 dkg dresszing, 5 dkg petrezselyem, 10 dkg feta sajt, 1 gerezd fokhagyma

Elkészítése: A csirkét süsse meg roston és aprítsa falatokra. A spagettit főzze meg. A salátát szeletelje vékonyra, a paradicsomot (lehetőleg aprót) felezze, vagy még apróbbra vágja, a zöldhagymát szeletelje vékonyra, a petrezselymet aprítsa finomra, a sajtot morzsolja szét, a fokhagymát törje át.
Nagy tálban keverje jól össze az alkotókat, hagyja összeérni 1 órát, esetleg hűtse.

CSIRKESALÁTA 01. (CHICKEN SALAD)
Hozzávalók: 2 db csirke-mellfilé, 1 db fejes saláta, 1 dl tejszín, egy evőkanál torma, 1 evőkanál paradicsom-püré, fél narancs leve, 3 cl konyak, 1 dl majonéz, ízlés szerint só, fehérbors, 2 db kemény tojás, 1 db paradicsom

Elkészítése: A főtt csirkemelleket vágja apróra. A majonézt keverje simára a reszelt tormával, a paradicsompürével, a konyakkal és a tejszínnel. Fűszerezze ízlése szerint. A leveleire szedett, alaposan megmosott salátát rendezze tálra. Halmozza rá a húst. Öntse rá a majonézt. Díszítse a felkarikázott tojással és a paradicsomszeletekkel.

CSIRKESALÁTA 02. (CHICKEN SALAD)
Elkészítése: A csirkemell-filéket sós vízben főzze puhára. A főzőlében hagyja kihűlni. Szűrje le és törölje szárazra, majd vagdalja apró kockákra. Salátástálat béleljen ki megmosott, lecsepegtetett és nagyobb darabokra tépkedett salátalevéllel. Majonézt ízesítsen kevés narancslével, pár csepp konyakkal és keverje össze tejszínnel is. Kemény paradicsomot kockázzon fel és rétegesen rendezze el a csirkehússal együtt a salátaleveleken. A rétegeket sózza és borsozza, majd locsolja meg az elkészített öntettel. Vékonyan felkarikázott kemény tojással díszítse.
Fogyasztás előtt pár órára tegye hűtőszekrénybe.

CSIRKESALÁTA 03.
Hozzávalók 6 személyre: 3 csirkemell, 4 dl tejföl, 6 ek chutney, 1 ek currypor, 1 kk friss gyömbér, 3 ek kókuszreszelék, 3 sárgadinnye vagy papaya, 1 fej saláta (kihagyható)

Elkészítése: A melleket bőrözze le, csontozza ki, vízgőzön párolja puhára (fedett párolóedényben kb. 15 perc), majd aprítsa finomra. Keverje össze a tejfölt, chutneyt, curryport és áttört vagy finomra vágott gyömbért, majd keverje a csirkével és kókuszreszelékkel. Tegye hűtőszekrénybe. Vágja félbe a dinnyéket vagy papayát, magozza ki, kanalazzon bele csirkesalátát. Vagy: vágjon zöldsalátát finomra, erre tegye a csirkesalátát és a szeletelt dinnyét.

CSIRKESALÁTA 04. (AUSZTRÁL)
Hozzávalók: salátalevelek, petrezselyem, paradicsom-szeletek, zeller, uborka, hagyma, csirkehús, sonka, majonéz

Elkészítése: A csirkét főzze meg, bőrözze le, csontozza ki, vágja vékony szeletekre, a zöldféléket szeletelje, vagy vágja gyufányi hasábokra, a sonkát kis négyzetekre. Egy tálba fektessen salátaleveleket, rá paradicsomot és egyéb zöldféléket, további salátaleveleket finomra aprítva. Tegye rá csirkeszeleteket és sonkát. Tetejét díszítse uborkaszeletekkel, formára vágott/rakott zellerrel, petrezselyemzölddel. A majonézt külön tálalja.

CSIRKESALÁTA 05. (CHILE)
Hozzávalók: 1 kg bőr, csont nélküli csirkemell negyedekre vágva, 0,5 dl olaj, 2 fej hagyma szeletelve, 3 sárgarépa karikára vágva, 1-2 ecetben-olajban eltett paradicsompaprika apróra vágva, 12 szem fekete bors, só, 2,5 dl száraz fehérbor, citromlé

Elkészítése: Jól zárható lábasba helyezzük rétegesen a hozzávalókat. A tetejére tegyük a csontokat, öntsük rá a bort, fedjük be, és főzzük puhára. Mikor kihűlt, a csontokat dobjuk ki, az olajt tegyük, külön azt használjuk a salátához. A húst vágjuk apróra, és öntsük le citromos olajos salátamártással. A mártásba keverhetünk ketchupot, sót, és őrölt borsot. Tálaljuk salátalevélen.

CSIRKESALÁTA 06. (MEXIKÓ)
Hozzávalók: 45 dkg főtt csirkemell, 2 db kemény tojás
Az öntethez: 0,6 dl majonéz, 1 dl csípős salátaöntet, 1 fej reszelt vöröshagyma, 1 zöldcitrom reszelt héja, 1-1 dl főtt kukorica és zöldségkocka
A tálaláshoz: 1 fej saláta

Elkészítése: A bőr nélküli, kicsontozott, főtt húst és a kemény tojásokat kockázza fel apróra. Az öntethez valókat keverje simára. Forgassa egybe az egészet, és letakarva tegye 2-3 órára a hűtőszekrénybe. A salátát a tányérokra terített salátalevelekre elosztva kínálja.

CSIRKESALÁTA 07.
Hozzávalók: 20 dkg mirelit zöldbab megfőzve, 40 dkg csirkemell sütve, 20 dkg mirelit kukorica sós vízben megfőzve, 1 csomag piros retek, 1 fej saláta, 1 cs újhagyma, 2 dl kefir, só, citromlé

Elkészítése: A sült csirkemelleket lebőrözzük, és csíkokra vágjuk. Összekeverjük a leszűrt kukoricával, zöldbabbal, a felkarikázott hagymával. Megsózzuk, megöntözzük citromlével, végül ráöntjük a kefirt. Megmosott salátalevelekkel kibélelt tálba öntjük, és cikkekre vágott retekdarabokkal díszítjük.

CSIRKESALÁTA 08.
Hozzávalók: 1 csirke, 1,5 dl víz, 1 fej vöröshagyma, só, bors, 3 sárgarépa, 2 petrezselyemgyökér, 1 csomó zellerzöld

Elkészítése: A sós vízben a hagymával főzzük a csirkét puhára. Vegyük ki a vízből, hűtsük ki, csontozzuk ki, a húst vágjuk apró darabokra. Közben a levesben főzzük meg a zöldségeket (vigyázzunk, nehogy túlfőjön, egy kicsit ropogósnak kell lennie). Szűrjük le, hidegen vágjuk apró kockákra, keverjük össze a csirkedarabokkal, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
A levest külön fel lehet használni.

CSIRKESALÁTA 09. (SZOW SZI GAI)
Hozzávalók: 1 csirke kicsontozva, feldarabolva, 1,5 dl sherry, 1 dl szójamártás, 1 kávéskanál cukor, 1 csipet erős paprika, 1 csipet őrölt gyömbér, 3 evőkanál olaj, 1 fej saláta, 1 csomó zellerzöld apróra vágva, 15 dkg mandula hámozva, apróra vágva

Elkészítése: Vágjuk fel apróra a csirkét (ki is csontozhatjuk). Készítsük el a páclevet Sherryből, szójamártásból, cukorból, pirospaprikából és gyömbérből, és pácoljuk benne a csirkét 3 óra hosszat (vagy egy éjszakára). Az olajban süssük a csirkét puhára, majd mikor kihűlt, keverjük össze a zöldségekkel meg a mandulával, sózzuk meg, és hidegen tálaljuk.

CSIRKESALÁTA 10.
Hozzávalók: Levesben főtt fél csirke, 25-30 dkg főtt vegyes zöldség, 3 alma, 2 közepes nagyságú ecetes uborka, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 dl majonéz, 2 dl kefir, ízlés szerint só és törött fehér bors

Elkészítése: A majonézt elkeverem a kefirrel, a sóval, a borssal és a megtisztított, lereszelt vöröshagymával. Az almát meghámozom, kicsumázom, és kis kockákra vágva azonnal a majonézes mártásba keverem. Ezután hozzáteszem a kicsontozott és nagyon vékony csíkokra vágott főtt csirkehúst, az almareszelőn lereszelt uborkát és a vékony karikákra vágott zöldséget. Jól átforgatom, és letakarva hűtőszekrényben néhány órán át, érlelem.
Pirított kenyér- vagy zsemle szeletkékkel kínálom.

CSIRKESALÁTA 11.
Hozzávalók: Fél sült csirke, 1 zacskó gyorsrizs, fél doboz ananászbefőtt, 2 dl majonéz, 2 dl tejföl, 1 csokor zöldhagyma, 1-1 teáskanál mustár, só, 1 mokkáskanál őrölt fehér bors, késhegynyi őrölt szegfűszeg

Elkészítése: A gyorsrizst az előírásnak megfelelően elkészítem, majd leszűröm, és hűlni hagyom. Közben a sült csirkét kicsontozom, és metéltre vágom. Az ananászbefőttet apró kockákra vágom. A zöldhagymát zöldjével együtt vékonyra karikázom. A majonézt elkeverem a tejföllel, kevés sóval, borssal, szegfűszeggel, ízesítem a mustárral és hozzáadok 1/2 dl ananászlevet, majd hozzákeverem a már teljesen kihűlt rizst, az ananászt, a csirkehúst és a zöldhagymát. Jól átforgatom, és lefedve néhány órán keresztül a hűtőszekrényben érlelem.

CSIRKESALÁTA 12.
Hozzávalók: fél sült csirke, 30 dkg kemény, apró paradicsom, 2 nagy kovászos uborka, 1 nagy csokor kapor, 3 dl tejföl, 3 evőkanál olaj, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál mustár, 1 mokkáskanál őrölt fehér bors, késhegynyi őrölt koriander, ízlés szerint só, és csipetnyi cukor

Elkészítése: A sült csirkét kicsontozom, és a zöldségekkel együtt apró kockákra vágom. A tejfölbe keverem az olajat, a nagyon finomra vágott kaprot, az összes fűszert, kevés cukrot, majd a többi hozzávalóval is elkeverem.
Fogyasztásig hűtőszekrényben érlelem.

CSIRKESALÁTA 13.
Hozzávalók: Fél sült csirke, 15 dkg juhsajt, 2 keményre főzött tojás, 1 fiola kapribogyó (ha van, 1 evőkanál kimagozott olajbogyó, de ez el is hagyható), ízlés szerint kevés bor- vagy gyümölcsecet, cukor, só, törött fekete bors, 1 evőkanál olaj, kevés mustár, 1 nagy fej vöröshagyma

Elkészítése: Az ecetből, olajból sóval, cukorral, mustárral, borssal mártást keverek, majd hozzáteszem a kapribogyó levét is. Ezután belekeverem a megtisztított és lereszelt vöröshagymát, és befedve hűtőszekrénybe teszem. A juhsajtot apróra vágom, a tojást lereszelem, a csirkét kicsontozom, és metéltre vagdalom. Hozzáteszem az apróra vágott kapribogyót, és a hideg mártást rálocsolom. Jól átforgatom, és tálalásig a hűtőbe visszateszem. Akkor jó, ha legalább két órán keresztül hűlt.

CSIRKESALÁTA 14.
Hozzávalók: Fél főtt csirke, 1 doboz morzsolt csemegekukorica konzerv, 2 dl majonéz, 1 dl tejszín, 2 dl tejföl, 1 nagy fej vöröshagyma, 5 dkg mazsola, 1/2 dl rum, 2 nagy csokor petrezselyemzöld, ízlés szerint mustár, só, őrölt fehér bors, csipetnyi cukor, 2 evőkanál zselatinpor

Elkészítése: A megmosott, leszárazott mazsolát, előző este a rumba beáztatom. Másnap összekeverem a leszűrt kukoricakonzervvel, a kicsontozott és laskára vágott főtt csirkével, a megtisztított, nagyon apróra vágott és megsózott vöröshagymával. A majonézbe keverem a nagyon finomra metélt petrezselyemzöldet, a mustárt, a sót, a borsot, a cukrot és a tejfölt. Kis lábosba szórom a zselatinport, ráöntöm a tejszínt és kis lángon, állandó keverés közben addig melegítem, amíg a zselatin teljesen elolvad. Ezután átszűröm, hozzákeverem a majonézes mártáshoz, majd az egészet a saláta többi részével összekeverem. Jól átforgatom és vagy egy díszes formába, pl. őzgerincbe, vagy több apró formába töltöm. Letakarva, hűtőszekrényben legalább fél napig dermesztem, és tálalás előtt a forma alját egy pillanatra forró vízbe mártom, ezután és az ételt salátalevéllel bélelt tálra borítom. Szépen szeletelhető, finom saláta, amelyhez még külön is szoktam tartármártást és pirított kenyérszeletkéket kínálni.

CSIRKESALÁTA 15.
Hozzávalók: 25 dkg főtt csirkemell, 5 dkg reszelt zellergumó, 1 db apróra vagdalt kemény tojás, negyed kávéskanál só, fél teáskanál cukor, fél-fél mokkáskanál őrölt bors, 2,5 dl majonéz, szendvicskenyér

Elkészítése: A főtt húst vagdalja apró darabokra, Tegye keverőtálba, majd forgassa egybe a többi alkotórésszel. Hűtőszekrényben tartsa 35-40 percig. A kenyérszeletek egyik oldalát vékonyan vajazza meg, és pirítsa zsemleszínűre a megkent felületüket. Halmozza a keveréket a forró kenyerekre. Azonnal kínálja.

CSIRKESALÁTA 16.
Hozzávalók: 40 dkg csirkemell (sütve), 20 dkg mirelit kukorica (sós vízben megfőzve), 20 dkg mirelit zöldbab megfőzve, 1 csomag retek, 1 fej saláta, 1 cs újhagyma, 2 dl kefir, citromlé

Elkészítése: A sült csirkemellet lebőrözzük és csíkokra vágjuk. Összekeverjük a leszűrt kukoricával, zöldbabbal, a felkarikázott hagymával. Megsózzuk, megöntözzük citromlével, végül ráöntjük a kefirt. Megmosott, salátalevelekkel kibélelt tálba öntjük és a cikkekre vágott retekdarabokkal díszítjük.

CSIRKESALÁTA 17.
Hozzávalók 4-5 személyre: 25 dkg csirkemellfilé, 25 dkg fejes káposzta, 25 dkg zeller, 25 dkg mirelit kukorica, 25 dkg mirelit zöldborsó. 2 evőkanál olaj, 4 dl kefir, 2 evőkanál majonéz, 1 teáskanál mustár, 4 teáskanál cukor, citromlé, petrezselyem, bazsalikom, őrölt fehérbors, só
Elkészítése: A kukoricát és a borsót kevés sós vízzel párold puhára. A megmosott csirkét vágd ujjnyi vastag 2-3 cm hosszú csíkokra, kevés forró olajon pirítsd fehérre, majd sót és bazsalikomot hozzáadva párold puhára. A megtisztított zellert és káposztát gyaluld vékony csíkokra. A kefirt keverd össze a majonézzel, a mustárral, a cukorral és adj hozzá egy kevés borsot, citromlét is. Ha a csirke már meghűlt, kevert össze a zöldségekkel és az öntettel. A salátát tálalás előtt hűtőszekrényben érleld 1-2 óra hosszat, s finomra vágott petrezselyemmel megszórva díszítsd.

CSIRKESALÁTA 18.
Hozzávalók 2 személyes adaghoz: 20 dkg csirkemellfilé, 2 evőkanál olaj, 5 dkg majonéz, 1 dl joghurt, kiskanál currypor, só, őrölt bors, póréhagyma
Elkészítése: A csíkokra vágott csirkemellet fűszerezés (só, bors) után megpirítjuk az olajon, majd lehűtjük. A majonézt elkeverjük a joghurttal, a curry porral, kevés sóval, őrölt borssal és egy pár csepp citromlével. A majonézes öntethez adjuk a csirkemell csíkokat, a felkarikázott póréhagymát, majd behűtjük és tálaljuk. Joghurtból kevesebb is elég bele szerintem. Munkahelyre is vihető!

CSIRKESALÁTA FŐTT CSIRKEHÚSBÓL
Hozzávalók: 2 csirkemell, 3 evőkanál marinált paradicsompaprika, 25 dkg kicsi, kemény paradicsom (legjobb az úgynevezett Lucullus paradicsom), 2 fej saláta, 4 tojás, 20 dkg juhtúró, 1 csokor zöldhagyma zöld szárával együtt, 2 dl tejföl, ízlés szerint 2-3 evőkanál olajos paprikalé, só, cukor. 1 mokkáskanál őrölt fehér bors

Elkészítése: A megmosott, letörölgetett, lebőrözött csirkemellet annyi forrásban levő sós vízbe teszem, amennyi szűken ellepi. Puhára főzöm Leszűröm, jól lecsöpögtetem, majd kicsontozom, és a húst metéltre vágom. A levétől leszűrt marinált paradicsompaprikát ugyancsak metéltre, a megmosott és letörölgetett paradicsomokat pedig kis kockákra vágom. A zöldhagymát tisztítás után vékonyra karikázom (zöldjével együtt) és megsózom. A tejfölt és a juhtúrót simára keverem, ízesítem a paprika-lével, a cukorral, a sóval, az őrölt fehér borssal. Hidegre teszem. A tojásokat közben keményre főzöm, és meghámozva nyolcadokba vágom. Salátástálba teszem az összes hozzávalót, rálocsolom a hideg mártást és visszateszem a hűtőszekrénybe 1-2 órára. Közvetlenül tálalás előtt hozzákeverem a megmosott, leszárított és kézzel kis darabkákra tépett salátát. Azonnal kínálom, nehogy a fejes saláta összeessen.

CSIRKESALÁTA GAZDAGON 01.
Hozzávalók: 10 dkg konzerv vörös-bab, 25 dkg csirkemell, 20 dkg főtt kukorica konzerv, 20 dkg kockára vágott paradicsom, 10 dkg zöldborsó (enyhén sós vízben megfőzve), 10 dkg piros zöldpaprika felszeletelve, 10 dkg zöld zöldpaprika felszeletelve, 1 evőkanál étolaj, só, citromlé, őrölt köménymag, csilipor, oregánó

Elkészítése: A csirkemelleket megfőzzük, vagy megsütjük, kihűlve kockára vágjuk. Összekeverjük a saláta többi kellékével, és leöntjük az olajból, citromléből, fűszerekből készített öntettel.

CSIRKESALÁTA GAZDAGON 02.
Hozzávalók: 25 dkg csirkemell, 20 dkg főtt kukorica konzerv, 20 dkg kockára vágott paradicsom, 10 dkg zöldborsó /enyhén sós vízben megfőzve /, 10 dkg piros zöldpaprika felszeletelve, 10 dkg zöld zöldpaprika felszeletelve, 10 dkg konzerv vörös bab, 1 evőkanál étolaj, só, citromlé, őrölt köménymag, csilipor, oregánó

Elkészítése: A csirkemelleket megfőzzük, vagy megsütjük, kihűlve kockára vágjuk. Összekeverjük a saláta többi kellékével, és leöntjük az olajból, citromléből, fűszerekből készített öntettel.

CSIRKESALÁTA MÁSKÉPP
Hozzávalók: 50 dkg főtt csirkehús, 20 dkg gomba, 1 csomag retek, 20 dkg paradicsom, 1 kávéskanál étolaj, só, bors, ecet, édesítőszer

Elkészítése: A hozzávalókat összevágjuk csíkokra, és leöntjük az ecetből, sóból, olajból, borsból, édesítőszerből készített öntettel.

CSIRKESALÁTA RÁKKAL
Hozzávalók: sült csirkehús apróra vágva, kifejtett rákollók és farkak, főtt marhanyelv, csíkokra vágva, párolt gomba, csíkokra vágott piros pritaminpaprika, aprított savanyú uborka, ezeket a salátás tálba összekeverjük.

Elkészítése: Leöntjük a következő mártással. 2 rész tejföl, 1 rész majonéz, kevés citromlé, 2 gerezd fokhagyma zúzva, őrölt zöld bors.
Elkeverjük a salátával, majd jól behűtjük. Metéltre vágott fejes vagy madársalátával kibélelünk egy nagyobb tálcát, erre tesszük a salátát. Tetejére kockázott főtt tojás kerül.
Magvas kenyérszeletekkel kínáljuk.

CURRYS CSIRKESALÁTA
Összeállítás: 20 perc
Főzés: 15 perc
Hozzávalók 8 személyre: 20 dkg szarvacskatészta, 1 evőkanál olívaolaj, 1/2 kg lebőrözött, kicsontozott csirkemell, 45 dkg-os konzerv ananász, leszűrve, 2 szál elszeletelt zelleri, vagy 1 reszelt zellergumó, 3 szál összevagdalt újhagyma, 4 evőkanál majonéz, 4 evőkanál tejföl, 2 kiskanál currypor, só

Elkészítése: A tésztát sós vízben nem túl puhára főzzük, hideg vízzel leöblítjük, és alaposan lecsepegtetjük. Egy nagy tálban az olajjal összekeverjük. A csirkemelleket kissé megsózzuk, és egy kevés vizet aláöntve, lefedve puhára pároljuk. Lecsepegtetjük, kihűtjük, majd 2 cm-es kockákra vágjuk. A csirkét az ananásszal, a zellerivel (vagy zellerrel), a hagymával és a tésztával összekeverjük. A többi hozzávalót simára keverjük, és a salátára öntjük. Salátástálba töltve szobahőmérsékleten kínáljuk.

CURRYS RIZSES CSIRKESALÁTA (DÉL-AFRIKA)
Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg csirkemell, 40 dkg főtt rizs, 1 hagyma, 1 piros paprika, 1 zöldpaprika, 1 ek snidling, só. bors; a dresszinghez: 3 ek majonéz, 1/2 ek currypor, 1/4 ek őrölt kömény, csipet őrölt kardamom és koriander, só, bors

Elkészítése: A csirkemellet bőrözze le és csontozza ki, leves-fűszerekkel lassú tűzön főzze puhára előző nap, majd szedje ki, hagyja kihűlni. Ekkor darabolja fel falatnyira. A rizst is főzze meg előző nap, ízesítse csipet sáfránnyal és 1 kk kurkumával, hagyja kihűlni.
Vágja finomra a hagymákat és paprikákat. Nagy tálban alaposan keverje össze a csirkét, rizst és zöldségeket, másik tálban a dresszinget (teheti csavaros üvegbe is, így rázással keverheti), majd adja és keverje a dresszinget a salátához. Csak tálalás előtt sózza és borsozza készre.
Megjegyzés: csirke helyett tenger gyümölcseivel is készíthető, 25 dkg rák és 15 dkg kagyló adaggal, ezeket 2 percig főzve forró vízben, majd a rákot apróra, a kagylót négybe vágva.

DALMÁT CSIRKEMÁJ-SALÁTA
Hozzávalók: 50 dkg csirkemáj, 1 fej saláta, 10 dkg gomba, 20 dkg vöröshagyma, 15 dkg paradicsompüré, olaj, babérlevél, majoránna, cukor, só, bors

Elkészítése: A csirkemájat lobogó forró vízzel leforrázzuk, leszűrjük, majd kihűtjük. A gombát felszeleteljük, és kevés sós vízben megfőzzük. A finomra vágott hagymát az olajon meg- fonnyasztjuk, hozzátesszük a paradicsompürét, egy kevés gombalével felengedjük, megfűszerezzük. Beletesszük a csirkemájat, és néhány percig forraljuk. Kivesszük a babérlevelet, és a májat a mártásban hagyjuk kihűlni, majd behűtjük.
Salátalevélre rendezve, gombaszeletekkel díszítve tálaljuk.

EGYSZERŰ CSIRKESALÁTA
Én akkor készítem, ha maradék főtt vagy sült csirke üdül a hűtőben, de lehet direkt erre pályázva csibét sütni, főzni. Elkészítése: 40-50 dkg csibehúst durva kockákra vágok, hozzákeverek 2-2 doboz zöldborsót és zöldbabot, és 2 fej finomra vágott vöröshagymát. Keverek egy marinádot a következőkből: 5-6 ek borecet és olaj, kevés reszelt torma, egy ek mustár, kevés cukor, só, bors.
Ha netán túl sűrűnek látom, a konzervek levével hígítom. A zöldséges csirkét összekutyulom a marináddal és pár órára, zsupsz, a hűtőbe! Tálalhatom, ha a gyerekeim meg nem találják idő előtt!

EZERSZIGET CSIRKESALÁTA
Elkészítési idő: 40 perc
Hozzávalók 4 személyre: 1 csirkemell + 2 csirkecomb, 4 evőkanál olaj, 1 csapott kiskanál só, fél mokkáskanál őrölt fekete bors, 40 dkg fagyasztott, morzsolt kukorica, 6 kemény paradicsom, 2-3 nagy, piros húsú paprika, 1 kígyóuborka, 4 ág szárzeller
Az öntethez: 2 szép szál újhagyma, néhány szem kapribogyó, 1 ecetes uborka, 5 evőkanál majonéz, 5 evőkanál tejföl, 1 evőkanál ketchup, fél dl tejszín, 1-1 csipetnyi só, őrölt fekete bors, 1 kiskanál citromlé, porcukor és kevés mustár

Elkészítése: A húst tisztítsa meg és vágja fél kisujjnyi falatokra, majd a forró olajban kevergetve 8-10 percig süsse, közben sózza, borsozza. A kukoricát fölengedés után csöpögtesse le. A paradicsomokat - miután szárát kimetszette - cikkekre, a kicsumázott paprikát csíkokra, míg az uborkát karikákra vágja. A halvány-zeller vékony külső hártyáját fejtse le, majd a rudakat vágja 1 centis darabokra.
A mártáshoz az újhagymát, a kaprit és az ecetes uborkát vágja apróra, keverje a tejföllel együtt a majonézbe. A ketchuppal és a tejszínnel ízesítse, sózza, borsozza. Ízlés szerinti mennyiségben adja hozzá a citromlevet, a porcukrot és a mustárt.
Az előkészített hozzávalókat a csirkefalatokkal együtt rendezze el tálon, de összekeverve is ráhalmozhatja. A mártást külön kínálja hozzá.

FEKETÍTETT CSIRKESALÁTA
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg csirkemell, 60 dkg paradicsom, 15 dkg sárga húsú édes paprika,1 hagyma, 1 ek cukor, 3 ek almaecet. 1 kk só, 1/2 kk bors, 3 ek citromlé, 3 ek díjóni mustár, 3 ek víz, 1 ek méz, 3 ek fűszeres erős dresszing, 45 dkg borsó, 1 fej saláta, 1 petrezselyem (kihagyható)

Elkészítése: A paradicsomot és paprikát vágja kis kockákra, a hagymát finomra. Nagy tálban keverje össze ezeket, ízesítve a cukorral, ecettel, sóval és borssal. Másik nagy tálban keverje össze a citromlevet, mustárt, mézet és vizet, jól dolgozza össze habverővel. A csirkét dörzsölje be fűszerkeverékkel (ha nincs kész keverék, javasolt őrölt erős paprika vagy chili, kömény, bazsalikom, rozmaring), kikent és előmelegített tepsiben, közepes hőn süsse készre (kb. 7 perc oldalanként), majd hagyja lehűlni.
Ekkor szeletelje vékonyra, rostiránnyal keresztben. A borsót párolja 2 percig, öblítse le, szárítsa meg, majd a kicsire tépett salátával együtt tegye a citromleves tálba, és jól keverje össze. Ossza el a salátakeveréket 4 tálba, tegyen rájuk arányos zöldségrészt, majd csirkét.

FÉNYEZETT CSIRKESALÁTA
Hozzávalók 4 adaghoz: 4 filézett csirkemell, 1 fej saláta, 12 dkg szójacsíra, 9 dkg bébi-kukorica
Pácléhez és az öntethez: őrölt gyömbér, 1 gerezd fokhagyma, 4 dkg cukor, 30 ml Dijoni mustár, 0,5 dl bor, 0,5 dl szezámolaj, só, bors, 0,5 dl szójaszósz, 1,2 dl salátaolaj

Elkészítése: A csirkemell szeletek felső oldalát enyhén vagdossuk be és tegyük lapos tálba. Vágjuk apróra a fokhagymát. Készítsük el a páclét: tegyük egy keverőtálba a gyömbért, a fokhagymát, a cukrot, a mustárt, 15 ml bort és ugyanannyi szezámolajat és borsot. Öntsünk hozzá szójaszószt és keverjük jól össze. Vegyünk ki a pácléből kb. fél dl-t és tegyük félre. A páclét öntsük a csirkére és tegyük hűtőbe 1-2 órára. A maradék bort, szezámolajat és a páclét keverjük össze. Ez lesz az öntet. A salátákat tekerjük össze és vágjuk csíkokra. A szójacsírára öntsünk forró vizet és hagyjuk benne állni 1 percig, majd öblítsük le hideg vízzel. A bébi-kukoricát vágjuk ketté. A csirkemelleket vegyük ki a pácléből és tegyük olajjal kikent sütőrácsra, és folyamatosan locsolgatva a páclével süssük mindkét oldalát kb. 7-7 percig. Ha megsült vágjuk vékony szeletekre. Közben a szójacsírát és a bébi-kukoricát összekeverjük a salátával és meglocsoljuk az öntettel. A csirkeszeleteket körben szépen elterítjük egy tálon és a közepébe tálaljuk a salátát.

FORRÓ CSIRKESALÁTA
Hozzávalók: 40 dkg csirkemell-filé, 30 dkg gomba, 1 db cukkíni, jégsaláta, póréhagyma, ketchup, citromlé, szárnyas-fűszerkeverék, olívaolaj a sütéshez, friss bazsalikom

Elkészítése: a kockára vágott fűszerezett csirkemellet teflonserpenyőben hirtelen, nagy lángon elősütjük, majd a feldarabolt gombával, cukkínivel, póréhagymával tovább sütjük.  Meglocsoljuk a ketchuppel, és a citromlével, majd a tányérra tépkedett jégsaláta-halomra öntjük.
Friss bazsalikommal, és citrommal díszítjük.

FRANCIA CSIRKESALÁTA
Hozzávalók: 40 dkg csirke, 25 dkg csavart metélt, 4 evőkanál olaj, 2 evőkanál tejföl, 1 evőkanál citromlé, 5 dkg sajt, 2 evőkanál mustár, só, őrölt bors

Elkészítése: A szokásos módon kifőzött, metéltet leszűrjük, kihűtjük. Salátástálba összekeverjük az olajt, a citromlevet, a sót, a borsot, a mustárt. Villával hozzákeverjük a tejfölt. A sült csirkedarabokat (amely lehet maradék is, akkor apró darabokra vágva a salátához keverjük) az öntettek összeforgatott tészta tetejére helyezzük, reszelt sajttal és szárastul metéltre vágott zöldhagymával szórjuk meg.

FŰSZERES CSIRKESALÁTA
Hozzávalók: 400 g filézett csirkemell, só, frissen őrölt bors, 1 evőkanál olaj, 1 csomag újhagyma, 1/2 kígyóuborka, (kb. 250 g), 1 húsos paradicsom, 1 csomag hónapos retek, 1/2 csokor metélőhagyma és 1/2 csokor kapor
Az öntethez: 2 evőkanál fehérborecet, 2 evőkanál száraz fehérbor, 1 evőkanál csípős mustár, só, frissen őrölt bors, 1 kávéskanál cukor, 7 evőkanál hidegen sajtolt olívaolaj

Elkészítése: A csirkemellet hideg vízzel lemossuk, megtöröljük, megsózzuk és megborsozzuk. Forró olajban mindkét oldalát kb. 5 percig sütjük, hogy a hús jól átsüljön és szép aranybarnára piruljon. Kivesszük az olajból, hűlni hagyjuk, majd csíkokra vágjuk. Az újhagymát megtisztítjuk, megmossuk, és úgy a fele zöldjével együtt vékony karikákra vágjuk. Meghámozzuk az uborkát, hosszában négyfelé vágjuk, majd vékonyan fölszeleteljük. A paradicsomot kockára, a retket karikára vágjuk. A metélőhagymát és kaprot fölaprítjuk. A zöldségeket a csíkokra vágott csirkemellel együtt egy nagyobb tálba tesszük. Az ecetből, borból, mustárból és olívaolajból elkészítjük az öntetet, sóval, borssal és cukorral ízesítjük, a salátára öntjük és óvatosan összekeverjük az egészet.

GOI GA, CSIRKESALÁTA
Hozzávalók 6-8 személyre: 1 csirke, 4 ek só, 1 kis fej káposzta (vagy fél), 2 ek olaj, 1 közepes hagyma, 3 ek ecet, 2 ek cukor, 2 friss erős paprika, 2 ek vágott petrezselyemlevél

Elkészítése: A csirkét gőzön párolja puhára, hagyja kihűlni, majd bőrözze le, csontozza ki, húsát aprítsa gyufányira. A káposztát, hagymát és paprikát vágja finomra. A káposztát 3 ek sóval szórja be, hagyja állni. Serpenyőben hevítse az olajat, rajta pirítsa a hagymát világosbarnára. Kis tálban keverje az ecetet, cukrot és 1 ek sót. Öblítse át a káposztát, csöpögtesse le. Öntse rá az ecetes levet, tegye rá a paprikát, petrezselyemzöldet, hagymát, és csirkét, jól keverje össze. Tálalhatja melegen vagy hűtve, egyedül vagy rizzsel, nudlival.

HAWAII CSIRKESALÁTA
Hozzávalók 6 személyre: 3 csirkemell, 4 dl tejföl, 6 ek chutney, 1 ek currypor, 1 kk friss gyömbér, 3 ek kókuszreszelék, 3 sárgadinnye vagy papaya, 1 fej saláta (kihagyható)

Elkészítése: A melleket bőrözze le, csontozza ki, vízgőzön párolja puhára (fedett párolóedényben kb. 15 perc), majd aprítsa finomra. Keverje össze a tejfölt, chutneyt, curryport és áttört vagy finomra vágott gyömbért, majd keverje a csirkével és kókuszreszelékkel. Tegye hűtőszekrénybe. Vágja félbe a dinnyéket vagy papayát, magozza ki, kanalazzon bele csirkesalátát. Vagy: vágjon zöldsalátát finomra, erre tegye a csirkesalátát és a szeletelt dinnyét.
Chutney: indiai eredetű fűszeres aprított gyümölcs-zöldség keverék, rengeteg változattal, a hús ízének kiemelésére. Alaptípus: savanykás gyümölcs (alma, körte, barack, szilva), friss gyömbér, mentalevél, petrezselyemlevél, őrölt fahéj, édes gyümölcs (mangó és/vagy kókusz) apróra vágva és keverve. Van erős változata is, friss paprikát beleaprítva vagy csiliporral szórva.

HONGKONGI CSIRKESALÁTA
Elkészítése: Vágjunk kockára három csésze csirkehúst. Főzzünk meg 1/4 kg babcsírát, majd hideg vízzel hűtsük le. Aprítsunk finomra két szár zellert. Ízesítjük ezt az egészet sóval, borssal és tartármártással. Hűtsük le. Öntsünk a tetejére szójaszószos majonézt, halmozzuk egy salátás tálra. Salátalevelekkel és olajbogyóval díszítsük.

JOGHURTOS-ZÖLDBABOS CSIRKESALÁTA
Hozzávalók: Fél sült vagy főtt csirke, 50 dkg zsenge zöldbab, 2 kisebb fej vöröshagyma, 3 dl joghurt, 3 evőkanál olaj, 1 nagy csokor petrezselyemzöld, fél citrom leve, só és cukor, ízlés szerint, 1 mokkáskanál őrölt fehér bors

Elkészítése: A megtisztított, megmosott, és lecsöpögtetett zöldbabot, 2-3 cm-es darabokra vágom, és nagyon kevés sós vízben (vagy gőzben) megpárolom. Leszűröm és hagyom kihűlni. A sült csirkét kicsontozom, és nagyon vékony metéltre vágom. Egy evőkanál olajon megpárolom a megtisztított, és vékony karikákra vágott vöröshagymát, majd azt is hagyom kihűlni. Salátástálba öntöm a zöldbabot, a csirkehúst és a párolt vöröshagymát. Leöntöm a salátamártással, amelyhez a joghurtba belekeverem a citromlevet, a csipetnyi cukrot, a sót, az őrölt fehér borsot, a finomra metélt petrezselyemzöldet, végül az olajat is hozzáadva jól átkeverem a salátát. Lefedve teszem be a hűtőszekrénybe fél napra, hogy az ízek jól összeérjenek Zöldbab helyett egyéb zöldséggel is finom, például kelbimbóval, karfiollal és brokkolival.

KAPRIS CSIRKESALÁTA
Hozzávalók: 1 csomag csirkeaprólék, 2 fiola kapribogyó, 1 adag (25-30 dkg) vegyes leveszöldség, 20 dkg gomba, 2 evőkanál marinált paradicsompaprika, 2 gerezd fokhagyma, 2 dl tejföl, 1 nagy csokor zöldpetrezselyem, 1 csokor zöldhagyma (szárával együtt), 4 dkg rizs, só, kevés cukor, törött fehér bors, ízlés szerint

Elkészítése: A csirkeaprólékot megtisztítjuk és feldaraboljuk. A zöldséget tisztítás után egészben hagyva sós vízben feltesszük főni. Ha a víz forr, beletesszük az aprólékot, lefedve puhára főzzük, majd leszűrjük, és hűlni hagyjuk. (A levéből levest készíthetünk.). A húst kicsontozzuk, és metéltre vágjuk, a zöldséget pedig vékony hasábokra vagdaljuk. A tejfölbe belekeverjük a leszűrt kapribogyó levét, egy evőkanál olajos-ecetes paprikalevet, sót, cukrot, fehér borsot és a megtisztított, szétzúzott fokhagymát. A gombát tisztítás után felszeleteljük, sós vízzel leforrázzuk, majd a hússal, zöldséggel és a közben megpárolt rizzsel együtt a mártásba keverjük. Végül hozzáadjuk a csíkokra vagdalt paradicsompaprikát is. Jégbe hűtjük, tálalás előtt üvegtálra rakjuk, tetejét sűrűn beszórjuk a megtisztított és hajszálvékonyra karikázott zöldhagymával és a finomra vágott kapribogyóval. Aki nem szereti a nyers zöldhagymát, előtte besózhatja.

KELETI CSIRKESALÁTA (ORIENTAL CHICKEN SALAD)
Hozzávalók:
A keleti öntethez: 3 ek méz, 1,5 ek rizsecet, 0,6 dl majonéz, 1 tk Dijoni mustár, pár csepp szezámolaj
A salátához: 1 tojás, 1,2 dl tej, 1,2 dl liszt, 1,2 dl morzsolt kukoricapehely, 1 tk só, 0,25 tk bors, 1 kicsontozott, lebőrözött csirkemell fele, 5-6 dl olaj a sütéshez, 7,2 dl vagdalt salátalevél, 2,4 dl vagdalt vörös káposzta. 2,4 dl vagdalt kelkáposzta, fél sárgarépa julienre vágva, 1 vagdalt póréhagyma, 1 ek szeletelt mandula, 0,8 dl cérnametélt

Elkészítése: Közepes hőmérsékletre (mintegy 180 fokra) melegítse elő egy fazékban az olajat. Kisebb tálban keverje össze az öntet hozzávalóit elektromos keverővel. Tegye hűtőszekrénybe, amíg elkészül a saláta. Kis, lapos tálba üsse bele a tojást, és alaposan keverje el a tejjel. Másik tálban keverje össze a lisztet és a kukoricapelyhet a sóval, borssal. Vágja a csirkehúst 4-5 hosszú csíkra. Mártsa ezeket előbb a tojásba, majd a lisztes keverékbe úgy, hogy mindenhol teljesen beborítsa az anyag.  Süsse mindegyiket a bő olajban addig, míg kezd megbarnulni. Keverje össze a salátaleveleket, a káposztákat és a sárgarépát. Vékonyan szeletelje a tetejére a póréhagymát. Szórja meg a mandulával. A zöldség közepébe alakítson mélyedést, és ebbe halmozza a kis darabokra vagdalt csirkehúst. Locsolja rá az öntetet, és azonnal tálalja.

KELETIES CSIRKESALÁTA
Hozzávalók: 1 tojás, 1,2-1,2 dl tej, liszt és búzadara, 1 mokkáskanál só, negyed teáskanál őrölt bors, 35 dkg bőr nélküli csirkemell-filé, 1 fej felvagdalt saláta, 1-1 bögre reszelt fehér- és vörös káposzta, 1 db gyufaszálra vagdalt sárgarépa, 1 fej reszelt vöröshagyma
Az öntethez: 3 evőkanál méz, 1,5 evőkanál rizsecet, 4 evőkanál majonéz, 1 teáskanál díjóni mustár, 1 kávékanál olaj
A tetejére: 1 evőkanál mandulaforgács

Elkészítése: A csirkemellet kockázza nagyobb darabokra. Kis tálba verje fel a tojást a tejjel. Másik tálban a lisztet, a búzadarát, a sót és a borsot forgassa össze. Melegítse fel közepes hőfokra az olajat. Egyesével mártogassa a húsdarabokat először a tojásos, majd a lisztes keverékbe. Süsse mindegyiket aranybarnára, majd csepegtesse le. Közben az előkészített zöldségféléket forgassa egybe. Locsolja rá a kikevert öntetet. A végén forgassa össze a bundázott húsokkal. A tetejét szórja meg a mandulával, majd előételként, lehűtve tálalja.

KOCSONYÁZOTT CSIRKESALÁTA VACSORÁRA VAGY BÜFÉASZTALRA
Elkészítése: Kicsontozunk egy sült csirkét, és ujjnyi csíkokra vágjuk. Összekeverjük 20 deka kész franciasalátával, egy negyed kiló, levétől leszűrt konzerv borsóval, és egy-két meghámozott, kockákra vágott almával. Simára keverünk egy kis tubusnyi majonézt két deci tejföllel, egy kiskanál mustárral, kiskanál porcukorral, és belecsurgatunk egy púpos evőkanálnyi, kevés vízben feloldott, átszűrt zselatint. Mielőtt megdermed, összekeverjük a csirkével, és kivizezett őzgerincformába öntjük. Hűvös helyen - lehetőleg hűtőszekrényben - 2-3 óráig állni hagyjuk, majd a formát egy pillanatra meleg vízbe mártva, tálra borítjuk a csirkesalátát.

KORMOS-CSIRKESALÁTA (BLACKENED CHICKEN SALAD)
Hozzávalók: 2 kicsontozott, bőr nélküli csirkemell (félbe vágva), 2 ek sovány vaj
Az öntethez: 0,6 dl sovány majonéz, 0,6 dl Dijoni szürke mustár, 0,6 dl méz, 1 ek mustár, 1 ek ecet, fél mk őrölt paprika
A páchoz: 2,4 dl víz, 3 ek zöldcitrom-lé, 2 ek szójaszósz, fél ek Worcestershire szósz
A Cajun fűszerkeverékhez: fél ek só, 1-1 tk cukor, paprika, hagymapor és őrölt bors, fél-fél tk fokhagyma por, Cayenne bors és fehér bors
A salátához: 20 dl vagdalt jégsaláta, 1,2-1,2 dl vagdalt vörös káposzta, vagdalt sárgarépa, vagdalt mozzarella és sovány cheddar sajt, 1 nagy paradicsom (szeletelve), 1 kemény tojás fehérje (vagdalva)

Elkészítése: Először az öntet hozzávalóit kézzel keverje alaposan össze, majd zárt edényben tegye a hűtőszekrénybe.
A vizet, a zöldcitrom-levet, a szója- és a Worcestershire szószt közepes tálban keverje össze. Forgassa bele a csirkemelleket, és letakarva tegye néhány órára a hűtőbe. Legjobb, ha egy éjszakára.
Amikor a csirke bepácolódott, melegítsen elő egy tepsit vagy acél serpenyőt közepes hőmérsékletre. Hasonlóan melegítse be a grillsütőt is.
Kis tálkában állítsa össze a “Cajun” fűszerkeveréket. A csirkemellek egyik oldalának teljes felületét alaposan fűszerezze be vele. 
Olvassza fel a vajat, és a csirkehús fűszeres oldalát pirítsa benne 2-3 percig. Ezt követően a nyers oldalát fűszerezze be erősen, majd fordítsa meg a melleket, és szintén 2-3 percet pirítsa. A megsült felületen feketés, illatos kéreg keletkezik. Pontosan olyan, mint amilyennek lennie kell.
Végül a grillsütőben fejezze be a csirke elkészítését. Minden oldalán grillezze 2-3 percet, míg teljesen elkészül.
Amíg a csirke készül, állítsa össze a salátát is. Két nagyobb tálba ossza a salátát, a sárgarépát és a vörös káposztát. Keverje össze, szórja meg a sajtokkal és a tojásfehérjével. Díszítse paradicsomkarikákkal.
Darabolja fel a csirkemelleket 1 centi széles csíkokra. Tegye a csíkokat a zöldségek tetejére, végül, közvetlenül fogyasztás előtt öntse le a mártással.

KRÉTAI CSIRKESALÁTA (SZOW SZI GAI)
Hozzávalók: 1 csirke kicsontozva, feldarabolva, 1,5 dl sherry, 1 dl szójamártás, 1 kávéskanál cukor, 1 csipet erős paprika, 1 csipet őrölt gyömbér, 3 evőkanál olaj, 1 fej saláta, 1 csomó zellerzöld apróra vágva, 15 dkg mandula hámozva, apróra vágva

Elkészítése: Vágjuk fel apróra a csirkét (ki is csontozhatjuk). Készítsük el a páclevet Sherryből, szójamártásból, cukorból, pirospaprikából és gyömbérből, és pácoljuk benne a csirkét 3 óra hosszat (vagy egy éjszakára). Az olajban süssük a csirkét puhára, majd mikor kihűlt, keverjük össze a zöldségekkel meg a mandulával, sózzuk meg, és hidegen tálaljuk.

MÉZES CSIRKESALÁTA
Hozzávalók 4 személyre: 3 csirkemell, 25 dkg zsenge karalábé, 20 dkg brokkoli, 20 dkg zeller, 20 dkg sárgarépa. Az öntethez: 1 csomó metélőhagyma; 3 citrom leve, 0.6 dl olaj, 1 evőkanál méz, 8 evőkanál víz, só, bors, a sütéshez kevés olaj

Elkészítése: A karalábét, zellert, sárgarépát megtisztítjuk, egyforma kockákra daraboljuk. vagy csíkokra vágjuk, a brokkolit apró rózsákra szedjük, és sós vízben megfőzzük. Leszűrjük, lecsöpögtetjük, hideg vízbe tesszük, ha kihűlt, ismét lecsöpögtetjük. A lebőrözött, kicsontozott csirkemellet sóval. borssal bedörzsöljük, és forró olajban mindkét oldalán megsütjük, majd lehűtjük. Az öntethez a finomra vágott metélőhagymát összekeverjük a mézzel, citromlével, sóval, vízzel, olajjal, a tálba tett zöldségekre öntjük, és az egészet átforgatjuk. Megkóstoljuk, s ha kell, még sózzuk, borsozzuk. A kockára, szeletekre, vagy csíkokra vágott csirkemellet a végén keverjük óvatosan a salátához.

MELEG KÍNAI CSIRKESALÁTA
Elkészítési idő: 30 perc
Hozzávalók: 8 db kicsontozott, bőrtelenített felső csirkecomb, 1 db nagy paradicsom, 60 g kukoricakeményítő, 60 ml növényi olaj, 120 g vízi-gesztenye, leszűrve, felaprítva, 120 g gomba, leszűrve, szeletelve, 250 g durvára vágott zöldhagyma, 250 g rézsútosan szeletelt zellerszár, 60 ml szójaszósz, 0,5 g fokhagymapor, 1 fej finomra aprított tömör fejes saláta, narancsszeletek a díszítéshez, forró, főtt rizs

Elkészítése: A csirkét kis darabokra vágjuk és félretesszük. A paradicsom szárvégét hámozó késsel körbe kivágjuk. Először félbe, majd további darabokra szeleteljük, majd félretesszük. Tegyük a kukoricakeményítőt egy lapos edénybe. Egyenként megforgatjuk a csirkedarabokat benne. Lerázzuk a felesleget, majd félretesszük.
Egy nagyobb serpenyőt vagy wokot (kínai serpenyő) magas hőn megforrósítjuk. A hőmérsékletet néhány csepp vízzel ellenőrizzük, ha sistereg, az edény megfelelően forró. Öntsük az olajat a serpenyőbe, megforgatva, hogy minden oldalát érje, majd további 30 másodpercig forrósítjuk. Tegyük a csirkét a forró olajba, és állandó keveréssel süssük meg. Kb. 3 perc szükséges, amíg elkészül és a hús már nem rózsaszín a közepén. Adjuk a csirkéhez a paradicsomot, a vízigesztenyét, gombát, zöldhagymát, zellert, szójaszószt, fokhagymaport. Lefedve, még 5 percig pároljuk.
Az elkészült csirkét tegyük salátával bélelt tálra. Forró rizzsel tálaljuk.
Díszítsük a friss alapanyagokkal.

MOGYORÓS CSIRKESALÁTA
Hozzávalók: 6 csirke felső comb, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 ágacska citromfű, 1 darabka gyömbérgyökér, olaj, só, bors, curry, kurkuma, szójaszósz, egy nagy fej saláta, 1 csomag újhagyma, pár szem mogyoró

Elkészítése: A csirkecombokat lebőrözzük, kicsontozzuk, és kisebb darabokra vágjuk, majd kevés sóval, borssal megszórjuk. A megtisztított hagymákat vékonyra, a gyömbért gyufaszálnyi darabokra szeleteljük. Egy wokot vagy nagy serpenyőt felforrósítunk, és a csirkehúst kevés olajban elősütjük. Amikor minden oldala megpirul, kiszedjük a húsokat, és a megmaradt olajba beletesszük a hagymát, valamint a gyömbért. Citromfűvel, curryvel, kurkumával és szójaszósszal ízesítjük. Kis ideig tartó pirítás után egy kevés vizet öntünk hozzá, majd rátesszük a csirkehúst, és lefedve készre pároljuk, közben néhányszor megkevergetjük. A fedő és az edény között hagyjunk egy kis rést, hogy a csirke sülve párolódjon. A megmosott, megszárított salátát vágjuk csíkokra, és keverjük el a már kihűlt csirkével, szórjunk rá mogyorót és karikákra vágott újhagymát.
Trükk: készülhet csirkemellből vagy pulyka apróhúsból is.
Tipp:
1: A keleti konyhákon a gyors sütésnek az a titka, hogy az edényt kell először felforrósítani, majd kevés olajat kell beleönteni, és füstölésig felhevíteni, így a hús hamar átsül.
2: A salátát salátacentrifuga híján, megmosás és lecsepegtetés után tegyük egy konyharuhába, jól forgassuk meg benne, hogy ne maradjon vizes.

NARANCSOS, RIZSES CSIRKESALÁTA (ENSALADA DE POLLO CON ARROS Y NARANJAS)
Hozzávalók: 25 dkg sült csirkehús, 10 dkg rizs, 4 narancs, 4 evőkanál olaj, 3 kávéskanál citromlé, 2 kávéskanál mustár, 1 kávéskanál porított sáfrány, 1 evőkanál finomra vágott zöldpetrezselyem, só, törött bors, ízlés szerint

Elkészítése: Sós sáfránnyal ízesített fövő vízbe tesszük a rizst, és 15 percig főzzük. Leszűrjük, hideg vízzel leöntjük, és lecsepegtetjük. Közben salátástálban összedolgozzuk az olajat a citromlével, a mustárral és a borssal. Apróra vágjuk a kicsontozott csirkehúst. Meghámozzuk a narancsokat, gerezdekre bontjuk, kimagozzuk. Minden egyes gerezdet kettévágunk. Az elkészített salátalébe beleforgatjuk a húst, a narancsszeleteket és a még langyos rizst. Hidegen, zöldpetrezselyemmel meghintve tálaljuk. (Gazdagíthatjuk egy kicsi, de jó érett citrom nagyon apróra vágott gerezdjeivel.)

RÁKKAL KÉSZÜLT CSIRKESALÁTA
Elkészítése: Sült csirkehúst, kifejtett rákollókat és farkokat, főtt marhanyelvet, párolt gombát, zöldpaprikát, vizes uborkát, főtt spárgafejeket lehet konzerv is, salátástálban összekeverünk. Leöntjük tartár - vagy Remulád mártással. Metéltre vágott fejes salátával vagy madár-salátával, hónapos retekkel, kemény tojással és mixed picklessel körítjük és díszítjük.

ROPOGÓS CSIRKESALÁTA
Hozzávalók: 1 db bőrös csirkecomb-filé
Az öntethez: 1 evőkanál olívaolaj, 1 teáskanál balzsamecet, ízlés szerint só és őrölt fehérbors, 1-1 maroknyi petrezselyem, bazsalikom, koriander és menta zöldje, 1 kisebb zöldpaprika, 1 fej vöröshagyma

Elkészítése: Felmelegített serpenyőben, lefedve süsse a csirkecomb-filét bőrével lefelé 6-8 percig, majd fordítsa meg. Ezután fedő nélkül addig párolja, míg ropogósra és puhára sül. Amikor ropogós piros, tegye félre hűlni, majd vágja csíkokra. Közben a finomra vagdalt zöldfűszereket, a vékony csíkokra szabdalt paprikát és hagymát keverje össze az öntet többi alkotórészével. Közvetlenül tálalás előtt forgassa egybe a salátaalapot és a hideg húst.

SZEZÁMMAGOS CSIRKESALÁTA
Hozzávalók 4 személyre: 3 csirkemell, 2 ek szójaszósz, 1/2 kk só, 1/2 ek ötfűszer-keverék, 2 petrezselyemgyökér, 1 ek szezámolaj, 1 ek olaj, 1/4 kk gyömbérpor, 1/8 kk bors, 1,5 liter víz

Elkészítése: A szezámmagot pirítsa serpenyőben szárazon 5-8 percig, aranybarnára. A csirkét 1 ek szójaszósszal, a sóval és öt-fűszerrel tegye a vízbe, fedő alatt forralja fel, majd vegye lejjebb a hőt és párolja 15-20 percig. Vegye le a hőről, hagyja állni 1 órát a lében. Utána vegye ki a csirkét, szárítsa le, csontozza ki és szeletelje kb. 1,5 cm vastagra. Levét tartsa meg. A petrezselymet szeletelje ferdén, tegye a felforralt csirkelébe, főzze, míg megpuhul (1-2 perc), majd szárítsa le. Nagy tálban keverjen 1 ek szójaszószt a két olajjal, gyömbérrel és borssal, tegye rá a csirkét és petrezselymet, jól keverje össze, szórja meg a szezámmaggal és tálalja.

TARKA CSIRKESALÁTA
Hozzávalók: 1 nagy csirkemell (sült, vagy grillezett), 1 kis doboz (kb. 2 dl-es) konzerv kukorica, 1 kis üveg (kb. 3 dl-es) konzerv zöldbab (zöld színű legyen), 2 kemény tojás, 1 csomag piros retek, 1 fej saláta. 1 cs újhagyma, 3 dl kefir, só, néhány csepp citromlé (a konzervek helyett lehet venni a mértéknek megfelelő mirelitet is, persze meg kell főzni)

Elkészítése: A lebőrözött, kicsontozott sült húst kisujjnyi darabokra vágod, és összekevered a leszűrt kukoricával meg a zöldbabbal, ha mirelitből csinálod, várd meg, amíg kihűl, a nyolcfelé vágott kemény tojásokkal, a zöldjével együtt karikákra vágott újhagymával, és megsózod, megöntözöd kevés citromlével, végül hozzáadod a kefirt. Megmosott, megszárított salátalevelekkel kibélelt tálba öntöd. A saláta “szívet” a tál közepébe szórod, és körülrakod kicifrázott piros retek darabokkal. (Szép is és finom is)

TÁRKONYOS CSIRKESALÁTA SZENDVICS (TARRAGON CHICKEN SALAD SANDWICHES)
Hozzávalók: 40 dkg főtt csirkehús, 5 dkg zellergumó, 3 ek majonéz, 1 ek mustár, 5 szál friss tárkony, só, bors, néhány salátalevél, 1 fej vöröshagyma, 6 szelet fehér kenyér, 10 dkg csalamádé

Elkészítése: Tegye keverőtálba az apróra vagdalt húst és a reszelt zellert. Adja hozzá a majonézt és a mustárt. Ízlése szerint fűszerezze sóval, durvára darált borssal és a finomra vagdalt tárkonylevéllel. Alaposan forgassa össze. Tegye félre, míg a kenyérszeleteket zsemleszínűre pirítja. Mindegyik szeletre fektessen salátalevelet. Erre kis halmot tegyen a csirkés keverékből. A tetejüket vékonyra karikázott vöröshagymával díszítse. Azonnal tálalja.

TÖRÖK CSIRKESALÁTA 01.
Hozzávalók: 1 csirkemell, 4 db paradicsom, 1 db zöldpaprika, 20 dkg uborka, 2 dl kefir, 1 db kemény tojás, majonéz, majoránna, újhagyma, fokhagyma, citromlé, só, porcukor

Elkészítése: Egy szép nagy főtt vagy sült csirkemellet lebőrözünk, kicsontozunk, és keskeny csíkokra vágunk. Hozzávágjuk ugyancsak laskára a paradicsomot, a húsos zöldpaprikát és a nyers uborkát héjával együtt. Simára keverünk egy pohár kefirt egy kis tubus majonéz felével, néhány szál újhagyma zöldjével, késhegynyi majoránnával, egy tört fokhagymával, csipet sóval meg porcukorral és pár csepp citromlével ízesítve a zöldféléhez öntjük. Tetejére egy kemény tojást reszelünk. Adhatjuk fejes saláta leveleivel kibélelt tálban is!

TÖRÖK CSIRKESALÁTA 02.
Hozzávalók: 2 nagy csirkemell, 8 paradicsom, 2 zöldpaprika, 1 nagyobb uborka, 2 pohár kaukázusi kefir, majonéz 1 tojásból, 6 szál újhagyma a zöldjével együtt, 2 kemény főtt tojás, 2 gerezd fokhagyma, majoránna, citromlé, porcukor, só
Elkészítése: A főtt vagy sült csirkemellet lebőrözzük, kicsontozzuk, és apróra vágjuk. Hozzáadjuk a laskára vágott paradicsomot és paprikát, a héjastól szeletelt uborkát, a felkarikázott hagymát. (Az újhagyma zöldjéből tegyünk félre a díszítéshez.) A majonézt ízesítsük citrommal, sóval, cukorral, majoránnával, keverjük hozzá a kefirt, és öntsük a salátára.
Tetejére reszeljük a tojást, és hintsük meg a vágott hagyma zölddel.

VIETNAMI CSIRKESALÁTA
Hozzávalók: 25 dkg csirkemellfilé, 10 dkg babcsíra, 2 sárgarépa, 15 dkg savanyú uborka, 1 kínai kel, 2 ek halszósz, 2 ek koriander zöld, 1 kk pálmacukor, 1 ek rizsecet, 1 fej lilahagyma, 1 cikk fokhagyma, 1 piros csilipaprika, kis darab gyömbér, 1 ek mogyoróvaj, 4 ek olaj, só

Elkészítése: A csilit, gyömbért, fokhagymát apróra vágjuk, összekeverjük a sóval, mogyoróvajjal, cukorral, korianderrel, 2 ek olajjal, ecettel, halszósszal, és beleforgatjuk a felcsíkozott húst. Pár óráig érlelődni hagyjuk a hűtőben, majd olajon megsütjük. salátalevelekre helyezzük a zöldségekkel együtt.

VIETNAMI MENTÁS CSIRKESALÁTA
Hozzávalók: 1 chili, 1 nagyobb fokhagymagerezd felaprítva, 1 ek cukor, 1, 5 ek ecet, 1, 5 ek lime-lé, 1, 5 vietnami vagy thai halszósz, 1, 5 ek olívaolaj, fél hagyma, fekete bors, 20 dkg káposzta, metéltre vágva, 1 sárgarépa, metéltre vágva, 20 dkg főtt csirkemell, metéltre vágva, kb. 40 g menta (szár nélkül)

Elkészítése: Öntsük össze a csilit, a fokhagymát, az ecetet, a lime-levet, a halszószt, az olajat, a hagymát apróra vágva és a borsot és tegyük 1/2; órára hűtőbe. Egy tálban keverjük össze a káposztát, a répát, a csirkét és a mentát. Öntsük rá a szószt és ízesítsük sóval, ha kell.

ZELLERES-KÁVÉS CSIRKESALÁTA
Hozzávalók: 4 db csirkemell filé, 2 evőkanál lefőzött presszókávé, 2 dl tejszín, 2 dl majonéz, 17 dkg dióbél, 6-8 darab zellerszár 2 cm-es darabokra szeletelve, őrölt fehérbors, só

Elkészítése: A majonézt a kávéval, borssal, sóval ízesítjük. Óvatosan hozzáforgatjuk a keményre vert tejszínhabot, csíkokra vágott csirkemellet, feldarabolt zellert, dióbelet. A csirkesalátát tálalás előtt 2-3 órára hűtőbe tesszük.