Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Hírességek - Alexander Karagyorgyevics


I. Sándor néven (Cetinje, Montenegró, 1888. december 16. – Marseille, Franciaország, 1934. október 9.), a szerbek, horvátok és szlovének második királya, 1929-től Jugoszlávia első királya. I. Miklós montenegrói király anyai unokája. A Karađorđević (Karagyorgyevics)-ház tagja.

Apja I. Péter szerb király, anyja Petrović-Njegoš Zorka (1864–1890) montenegrói hercegnő, aki ötödik gyermekének a szülésébe halt bele a megszületett kisfiával együtt. Karađorđević Sándor anyai nagyapja, I. Miklós montenegrói herceg, későbbi király udvarában látta meg a napvilágot, ahol egy időre a trónfosztott Karađorđević-dinasztia időzött az Obrenović-ház uralma idején. Érdekesség, hogy később ő maga játszott jelentős szerepet anyai nagyapja trónfosztásában az I. világháború után.
Az általános iskolát Genfben végezte, a gimnáziumba Szentpéterváron járt, majd apja 1903-as királlyá választása után Belgrádban és Szentpéterváron kapott katonai kiképzést. A katonai nevelés meghatározó volt egész életében a tetteire. A Balkán-háborúkban már kivette a részét, mint a szerb hadsereg parancsnoka.
Az államfői teendőket régensként 1914. július 5-étől Sándor látta el beteg apja helyett. Az I. világháborúban a szerb hadsereg parancsnoka volt, de a központi hatalmak: az Osztrák–Magyar Monarchia, Németország és Bulgária megszállta az országot, ezért 1915 novemberétől 1918 decemberéig görögországi száműzetésben volt az egész királyi család és a kormány.
Dinasztikus házasságot kötött. 1922. június 8-án Belgrádban feleségül vette Mária román hercegnőt, a szövetséges, másik kisantant tagállam, Románia királyának, I. Ferdinándnak és Szász–Coburg–Gotha-i Mária angol hercegnőnek a lányát. Hohenzollern-Sigmaringen Mária királyné révén az utódok I. Viktória angol királynő leszármazottai is.

KARAGYORGYEVICS SZELET
Hozzávalók: 75 dkg borjúhús a combjából, 25 dkg kajmak, 3 tojás, 10 dkg liszt, 10 dkg zsemlemorzsa

Elkészítése: A húst szeletekre vágjuk, kissé kiverjük, és minden szeletre teszünk egy-egy evőkanál kajmakot. Göngyöljük fel a húst, mint a palacsintát, forgassuk meg lisztben, felvert tojásban, morzsában, és forró zsírban süssük meg.
Sült újburgonyával és zöldbabsalátával tálaljuk.