Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Hagymaleves kétféle sajttal


Hagymaleves kétféle sajttal

Hozzávalók: 2 nagy fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, 3 dkg vaj, 1 csapott evőkanál finomliszt, 2 dl fehérbor,1 l szűrt húsleves (leveskockából is lehet), 4 kisebb szelet kenyér, 10 dkg reszelt trappista sajt, só, őrölt bors, 4 evőkanál reszelt parmezán

Elkészítés: A szép, ízes vörös-hagyma igazi szezonja a tél. Ekkor könnyebben jut eszünkbe, hogy ne csak hagyományos ízesítőként használjuk, hanem önálló ételként is. Már a magyar vöröshagyma messze földön híres zamata is erre csábít. A hagymát megtisztítjuk, kb. félcentis kockákra vágjuk, majd az olaj és az olvasztott vaj keverékében közepes lángon kevergetve 6-8 percig pirítjuk. Ekkor a liszttel meghintjük. 1 percig együtt sütjük, azután a borral és a levessel fölöntjük. Nagy lángon fölforraljuk, és néha megkeverjük, mert könnyen leég. Kis lángon 20 percig főzzük. Közben a kenyeret egycentis kockákra vágjuk, sütőben megpirítjuk, mélytányérokba elosztjuk, és a trappista sajttal összekeverjük. A forró levest megkóstoljuk, ha kell, sózzuk, borsozzuk. A tányérokba merjük és a tetejére reszelt parmezánt szórunk.

Fordította Szabó Béla