Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Gombás pacal apám módra


Ez Édesapám kedvence, de már én is ellestem. Tíz emberre számolom a hozzávalókat.

Elsőként abároló vizet forralok a bográcsban, ebbe belekerül 4 fej vöröshagyma karikára vágva, szemes bors, babérlevél, egy citrom félbevágva. A pacalt - kb. 3 kg- nagyobb darabokra vágva teszem bele, és vagy egy órán át, főzöm. Ez alatt fölvágok 30-40 dkg és 20-30 dkg szalonnát, 3 fej hagymát, 1 kg gombát.

Ha a pacalt abároltam, kiveszem a bográcsból és hagyom hűlni. A már üres bográcsba belerakom a kisebb adag szalonnát, megpirítom és hozzáadom a hagymát. Ha üveges, belekerül a gomba, amit sóval, borssal, majoránnával fűszerezek. Míg összefő a gomba, a kihűlt pacaldarabokat vékonyra felcsíkozom. Ha a gomba kész, külön edénybe átrakom - ekkor nem kell a bográcsot kimosni! - és a nagyobb adag szalonna foglalja el a helyét.

Ha zsírjára sült tegyük bele a pacalt, 2 ek. pirospaprika és víz. Fövés félidejében 3-3 paprika és paradicsom is belekerül, és természetesen sózom is. Amikor úgy érezzük, hogy majdnem kész, egy kiló kockákra vágott krumpli is beleugrik, ekkor már ügyeljünk, arra hogy rövid lé legyen alatta, mindig csak apránként pótoljuk az elvesztett folyadékot - én speciel fehérborral-. Ha minden puha, keverjük össze a gombával, leheletnyit hagyjuk összeérni az ízeket, kóstoljuk, és esetlegesen pótoljuk a sóhiányt. Kiváló egytál avagy egybogrács!

Kovács Nándor (Pocimus Maximus)