Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Bükki szarvascsíkok


Hatalmas étel, már annak, aki szereti az érlelt, pácolt vadhúsokat.

Tehát először 1,5 kg szarvascombot csíkokra vágunk, beleteszünk egy edénybe, fűszerezzük tört korianderrel, kakukkfűvel és rozmaringgal. Leöntjük annyi olajjal, ami éppen ellepi, lefedjük szorosan - alufólia- és hűtőbe tesszük 1-2 napra. Ezután 20 dkg csirkemájat kockára vágunk, fűszerezzük majoránnával és nagyon kevés zsályával, majd lefedve be a hűtőbe.

Ha háznál készítjük, csak elővesszük és felhasználjuk, ha a természet lágy ölén csináljuk a bográcsolást, akkor egy éjszakára tegyük mindkét anyagot a mélyhűtőbe egy éjszakára (a pácolás után és a szállítás előtt). Reggelre kelvén kivesszük őket a fagyból, és alaposan becsomagoljuk újságpapírba végül nylon zacskóba. A legvadabb melegben is kitartanak romlás nélkül cirka 6-8 órán át (persze nem a tűző napon). No ha már áll a bogrács és ég a tűz: 20 dkg füstölt, aprított szalonnát kiolvasztunk, finomra vágott 2-3 fej vöröshagymát dobunk rá és lepirítjuk. Rákerül az olajtól lecsorgatott hús, és együtt pirul tovább. Kapjon borsot, sót, s ha majd odaég, - icipici vizet. Belekerül a máj és 20 dkg szeletelt erdei gomba, pirul tovább. Ha úgy érezzük - a hús puha, 2 dl vörösbort és egy fél deci konyakot öntsünk rá ízesítőnek. A végén jön a ráadás: 15-20 dkg zöldborsó és vajbab kerül még bele. Rövid lére engedjük, és körítsük (ha megoldható) rizzsel, hasábburgonyával. Néhány szelet kenyér is királyi.

Kovács Nándor (Pocimus Maximus)