Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Aktuális - Sült padlizsánok


ALGÉRIAI PADLIZSÁN
Elkészítése: A padlizsánt karikára vágjuk, sózzuk, lecsepegtetjük. Lisztbe mártjuk, és forró vajban megsütjük. Kiszedjük, majd a zsiradékban reszelt fokhagymát és hámozott paradicsomszeleteket fonnyasztunk. Sóval törött borssal ízesítjük, és tálaláskor a padlizsánra öntjük.

“ÁJULT IMÁM” 01.- AVAGY FAHÉJAS TÖLTÖTT PADLIZSÁN
Hozzávalók: 4 padlizsán, só, 2 evőkanál olaj

Elkészítése: A megmosott padlizsánok szárát eltávolítjuk, hosszában kettévágjuk, 1 órára besózzuk. Ezután folyóvíz alatt leöblítjük, kiolajozott tűzálló tálba fektetjük, belsejüket megkenjük olajjal, és előmelegített forró sütőben elősütjük.
Közben elkészítjük a tölteléket: 3 nagy fej hagyma, 3 evőkanál olaj, 1 kg hámozott paradicsom, 3 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, 1 kisujjnyi fahéj, 1 mokkáskanál kristálycukor, bors, 1 nagy csokor petrezselyem, 50 g hámozott mandula.
Az olajon megpároljuk a nem túl vékonyra szelt hagymát, hozzáadjuk az elnyomkodott paradicsom felét, az áttört fokhagymát, a babérlevelet, a fahéjat, a cukrot, ízlés szerint sót, borsot, és fedő alatt 10 percig pároljuk. Kivesszük a padlizsánt a sütőből, kivájjuk a belsejét, úgy, hogy kb. 2 cm pereme maradjon. A kivájt darabokat villával megtörjük, és a paradicsomos hagymához keverjük, hozzáadjuk a vágott petrezselymet (egy kanálnyit félreteszünk díszítésre) és mandulát. A fahéjat és a babért kidobjuk. Megtöltjük a padlizsánokat, a maradék paradicsomot és az esetleg kimaradó tölteléket sütőtálba simítjuk, ráültetjük a padlizsánokat, tetejüket megkenjük egy kevés olajjal, és 15-20 percre visszatesszük a sütőbe. Langymelegen tálaljuk, megszórjuk a félretett vágott petrezselyemmel.
Legenda: a nemzetközi gasztronómiába e néven bevonult étel török eredetű és a fáma szerint a konstantinápolyi kalifával, az imámmal esett meg, hogy amikor megérezte a sülő étel illatát, elájult a gyönyörűségtől.

ÁJULT IMÁM 02.
Hozzávalók: 4 kicsi vagy 2 nagyobb karcsú padlizsán (összesen 60-70 dkg), 2 nagy fej vöröshagyma, 30 dkg paradicsom, 6 gerezd fokhagyma, 1 dl olívaolaj, 1 húsleves-kocka, só, őrölt bors, mokkáskanálnyi oregánó

Elkészítése: A padlizsánokat megmossuk, megtörölgetjük, és az oldalukat hosszában behasítjuk, hogy azért egészben maradjanak. A belsejüket karalábévájóval vagy hegyes késsel kiszedjük úgy, hogy a héjon ujjnyi vastag réteg maradjon. A vöröshagymát megtisztítjuk, kis kockákra vágjuk, és két evőkanál olajon megpároljuk (nem pirítjuk!) majd hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát. Két paradicsomot félreteszünk, a többit lehéjazva kis kockákra vágjuk, és a hagymába forgatjuk, a padlizsánok kivájt, kisebb darabokra vágott belével együtt. Sóval, borssal, oregánóval ízesítjük, és kb. tíz percig pároljuk. A padlizsánok belsejét kissé megsózzuk, majd öt percig pároljuk. A padlizsánok belsejét kissé megsózzuk, majd öt perc múlva kitörölgetjük, és a párolt hagymát, paradicsomos padlizsánbelsőt a héjakba visszatöltjük. A megtöltött padlizsánokat tűzálló tálban egymás mellé fektetjük, a húsleveskockát melléjük morzsoljuk, és a maradék olajat egy deci vízzel összekeverve rájuk locsoljuk, a félretett két paradicsomot fölszeletelve a tetejükre rakjuk. A tálat lefödve (vagy alufóliával letakarva) a forró sütőbe toljuk. A padlizsánokat egy óra hosszat sütjük, majd alaposan behűtjük, és tálalás előtt kétujjnyi szeletekre vágjuk.

ÁJULT IMÁM (IMAM BAYILDI) Á LA KLEMI
Hozzávalók: 4 db padlizsán, 2 nagyobb hagyma, fél kiló darált hús, 2 db paprika, 0,5 kg paradicsom, 4-5 gerezd fokhagyma, karikára vágva, aprított petrezselyem, 1 mokkáskanálnyi só, fél pohár olívaolaj, étolaj (a sütéshez), 2 nyers tojás, sajtszeletek
Esetleg még: 20 dkg aprított mandula, kapribogyó, 1 mokkáskanálnyi kristálycukor, fahéj

Elkészítése: A padlizsánokat hosszában félbevágjuk, a húsát késsel bekockázzuk, a héja maradjon egyben. Megsózzuk a vágási felületet, majd jó 20 percig pihentetjük.
A sütőt begyújtjuk. A padlizsánokat csapvízzel alaposan leöblítjük, megtörölgetjük. Egy tepsit olívaolajjal kikenünk, vágási felülettel felfelé, egymás mellé tesszük a fél padlizsánokat és az egész paprikákat, majd kb. 20 percig sütjük, hogy belsejük megpuhuljon.
Közben megtisztítjuk a hagymákat, és karikára, vagy apróra vágjuk. Az egyik megsült paprikát és a paradicsom felét apróra daraboljuk (konzervparadicsomból készítettem, azt nem kell darabolni). A hagymát megpároljuk az olajban, hozzáadjuk a paprikát és a felaprított fokhagymát. és kb. 5 percig pároljuk.
Ezután hozzáadjuk a húst, a paradicsomot, majd a hús fehéredéséig pároljuk. Megsózzuk, borsozzuk (esetleg cukrozzuk), felöntjük félpohárnyi vízzel (ha kell), felforraljuk, és jó 5-10 percig, sűrűn kevergetve főzzük. Levét, ha soknak tűnik, leszűrjük.
A megsült padlizsánok belét kikanalazzuk, felaprítjuk, hozzákeverjük a paradicsomos-húsos keverékhez, ha hígnak tűnik, 1-2 nyers tojással összekeverjük, majd a keveréket a padlizsánhéjakra halmozzuk. A másik paprikát hosszú csíkokra szeljük, ráterítjük a töltelékre, megrakjuk paradicsomkarikákkal, sajttal, és 20-25 percre visszatoljuk őket a sütőbe.
Tálalás előtt megszórhatjuk petrezselyemmel, és melegen kínáljuk, persze hidegen is kiváló.

ÁJULT IMÁM (IMAM BAYILDI) KICSIT MÁSKÉPP
Hozzávalók: 4 db padlizsán, 1 nagyobb hagyma, 1 csokor zöldhagyma, fél kiló darált pulykahús, 2 db sárga paprika, 2 db piros paprika, 0,5 kg-os paradicsomkonzerv, 4-5 gerezd fokhagyma karikára vágva, 1/2 evőkanálnyi só, 1 tk bors, 1 dl étolaj a pirításhoz, 1/2 dl étolaj a sütéshez, 2-3 nyers tojás, Gouda sajtszeletek, 5-6 db koktélparadicsom
Elkészítése: A padlizsánokat hosszában félbevágjuk, a húsát késsel bekockázzuk, a héja maradjon egyben. Megsózzuk a vágási felületet, majd jó 20-215 percig pihentetjük.
A sütőt begyújtjuk. A padlizsánokat csapvízzel alaposan leöblítjük, megtörölgetjük. Egy gáztepsit olajjal kikenünk, a vágási felülettel felfelé, egymás mellé tesszük a fél padlizsánokat és az egész paprikákat, majd kb. 40 percig sütjük, hogy belsejük megpuhuljon. A paprikákat 20 perc után kiszedjük, hogy a húsa roppanós maradjon.
Közben megtisztítjuk a hagymákat, a zöldhagymát karikára, a nagyot apróra vágjuk. Az aprított hagymát egy serpenyőben ledinszteljük. Hozzá keverjük a húst, és fehéredésig pirítjuk, aztán belekeverjük a paradicsomot is.
A megsült paprikákat kettévágjuk, vízcsap alatt leöblítjük, lehűtjük. A 2 sárgát és az egyik pirosat apró kockákra vágjuk, a másik pirosat hosszú csíkokra szeljük.
A felkockázott paprikát összekeverjük a húsos-paradicsomos masszával. Összepároljuk. Ez alatt megsülnek a padlizsánok is. Belüket kikaparjuk, összevágjuk, és a tojásokkal együtt a masszába keverjük. Ha kell, még sózzuk, borsozzuk. Érződjön ki belőle a fűszerek íze!
A padlizsánhéjakat visszarakjuk a gáztepsibe, a tölteléket egyenletesen elosztjuk rajtuk. A paprikacsíkokat az oldalukra rakjuk, kissé benyomkodjuk a töltelékbe, a paradicsomokat felkarikázzuk, a töltelék tetejét végigrakjuk a paradicsomkarikákkal. Mindegyik fél padlizsánra egy-egy 2-3 cm széles sajtszeletet rakunk.
Kb. 35-40 percre visszarakjuk a sütőbe, ez alatt a sajt szépen ráolvad a tetejére. A töltelékből kisült mártást is kiszedjük a gáztepsiből, és az elkészült ételre locsoljuk.
Rizskörettel tálaljuk, adhatunk mellé paradicsomkarikákat is.

BAGDADI ZÖLDSÉGES OMLETT
Hozzávalók: 1 apró kockára vágott padlizsán (amit sós vízben áztatunk 20-30 percig), 2 ek olívaolaj, 3 gerezd felaprított fokhagyma, 1 apróra vágott kimagozott paradicsompaprika, 0,25 kg hámozott, kimagozott paradicsom apró kockákra vágva, 1 - 1 ek aprított olajbogyó, petrezselyem, 1 csésze párolt zöldborsó, bors, só, 6 tojás

Elkészítése: Pirítsuk az olajban a fokhagymát, paprikát 5 percig. Tegyük hozzá a padlizsánt, paradicsomot, borsot. Lassú tűzön, lefedve fonnyasszuk 25 percig. Tegyük bele a borsót, addig pirítsuk, míg a lé elpárolog. A tűzről levéve keverjük össze az olajbogyóval, petrezselyemmel.
Tegyük a vaj felét serpenyőbe, öntsük bele a tojást. Öntsük rá a ragut, villával gyorsan kenjük szét a tetején. Emeljük kissé fel az omlett egyik oldalát és tegyük alá a megmaradt vajat.
Tálaláskor még egy kevés olvasztott vajat önthetünk rá.

BOLGÁR PADLIZSÁN
Hozzávalók: 80 dkg padlizsán, só, 1 adag bolgár mártás, a sütéshez olaj

Elkészítése: Műanyag késsel meghámozzuk, fél centi vastag szeletekre vágjuk a padlizsánt, és besózva 20 percig állni hagyjuk. Ezután a levet leitatjuk róla, és a szeleteket olajban megsütjük. Papírtörülközőre terítve a felesleges olajat lecsepegtetjük róluk, egy tálon elrendezzük őket, a jéghideg bolgár mártást külön edényben kínáljuk.

CSŐBEN SÜLT PADLIZSÁN
Hozzávalók: 80 dkg padlizsán, 1 ek olaj, 15-15 dkg sertéshús és sonka, 4 dkg vaj, 1 fej hagyma, 1 tojás, 12 dkg reszelt sajt, 2 dl tejföl, őrölt bors, só

Elkészítése: A padlizsánt hosszában kettévágjuk, belső, húsos részét késsel rácsszerűen bevagdaljuk, olajozott sütőlapra fektetjük, és a sütőben puhára sütjük. Belsejét kikaparjuk, és finomra vágjuk. A puhára párolt sovány sertéshúst és a sonkát apró kockákra vágjuk. Összekeverjük a padlizsánnal, a vajban megpirított hagymával. Sóval, borssal ízesítjük, majd a tojással jól összekeverjük. Ezzel a töltelékkel megtöltjük a kivájt padlizsánokat, meghintjük reszelt sajttal, ráöntjük a tejfölt, és sütőben kb. 15-20 percig sütjük.

ERDÉLYI PADLIZSÁN
Hozzávalók: 2 db padlizsán, 40 dkg sertéshús, 30 dkg paradicsom, 10-10 dkg liszt és vöröshagyma, 3 dl tejföl, 2 tojás, őrölt bors, só

Elkészítése: A megtisztított padlizsánokat sózzuk, pihentetjük, majd borsozzuk, lisztbe mártjuk, és kevés olajon megsütjük. Az apróra vágott hagymát is megpirítjuk, rátesszük a húst, sóval, borsikafűvel ízesítjük, majd a paradicsom felét hozzáadjuk, és a hússal puhára pároljuk. Kiolajozott edényben rétegezzük a padlizsánt és a húst, majd a maradék felszeletelt paradicsomot a tetejére tesszük. A tejfölt összekeverjük a tojással, megsózzuk, és a rakottasra öntjük. Közepes hőmérsékletű sütőben 20-25 percig sütjük.

FOKHAGYMÁS SÜLT PADLIZSÁN
Hozzávalók 4 személyre: 3 padlizsán, 1-2 fej fokhagyma, só, őrölt bors, 1 cs petrezselyem 2 dl olaj

Elkészítése: A padlizsánt 1 cm vastag szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk. Az apróra zúzott fokhagymát belekeverjük az olaj felébe, és jócskán megkenjük vele a zöldségszeleteket. Lassú tűzön megsütjük őket, kicsit meg is pirítjuk. A sütés utolsó pillanatában szórjuk meg a finomra vágott petrezselyemmel. Sült húsok mellé igényes köret, de önálló ételként is megállja a helyét.

GÖRÖG FÉSZEK
Elkészítése: Sütőben, egészben kb. 30 percig sütünk egy közepes nagyságú padlizsánt (törökparadicsomot), majd műanyag- vagy fakéssel meghámozzuk, és közepes nagyságú kockákra vágjuk. Két evőkanál olajon, fedő alatt megpirítunk egy fej kis kockára vágott vöröshagymát, hozzáadunk két gerezd tört fokhagymát, majd 30 deka nyolcrét vágott paradicsomot meg 2-3 fej kicsumázott, laskára vágott zöldpaprikát. Megsózzuk, megborsozzuk, és saját levén - a lecsóhoz hasonlóan - puhára pároljuk. A párolás vége felé adjuk hozzá a padlizsánt. és azzal még 5 percig hagyjuk a tűzön. (Ha nincs padlizsánunk. helyettesíthetjük közönséges, de nem túl magos uborkával, amelyet a paprikával, paradicsommal együtt párolunk puhára, nem kell külön sütni!) Levágjuk négy szép nagy puffancs tetejét, kiszedjük a belsejét, és az üreget úgy töltjük meg a zsírjára sütött zöldségraguval, hogy felül egy ujjnyi szabad hely maradjon. Ide ütünk egy-egy nyers tojást, mintha tükörtojást készítenénk (a sárgájuk maradjon egészben), majd a megtöltött puffancsokat sütőlemezre egymás mellé ültetve, a sütőben addig sütjük. míg a fehérje meg nem kocsonyásodott, de a sárgájuk lágy. Nemcsak finom, de jó előre elkészíthető, csak a végső sütést hagyjuk étkezés előttre.

GÖRÖG MUSZAKA
Elkészítése: Két kisebb, karcsú padlizsánt megmosunk, keresztben kisujjnyi vastag szeletekre vágjuk, besózzuk, és tésztaszűrőbe rakva, tál fölött lecsepegni hagyjuk. Közben egy kis fej apróra vágott vöröshagymát egy evőkanál olajon megfonnyasztunk, majd 40 dkg darált marhahúst megpirítunk rajta. Sóval, őrölt borssal meg 2-3 gerezd tört fokhagymával ízesítve egy kevés vízzel puhára pároljuk. A padlizsánszeleteket nemcsak lecsepegtetjük, de papírtörölközővel le is itatjuk, és teflon serpenyőben, mindig csak egy kevés olajon mindkét felükön megsütjük. Egy tűzálló tálat padlizsánszeletekkel kibélelünk, a hús felét rásimítjuk, egy-egy felszeletelt zöldpaprikát és paradicsomot borítunk rá. Padlizsánszeletekkel folytatjuk a rétegezést, majd ismét hús, erre paradicsom és paprika kerül. Az egészet padlizsánszeletekkel betakarjuk. Két evőkanál lisztet két evőkanál olajon megpezsegtetünk, fél liter tejjel felengedjük, kevergetve mártássá főzzük, sóval, csipetnyi reszelt szerecsendióval ízesítjük, és a muszakára öntjük. A sütőben addig sütjük, mialatt a mártást magába szívja, és a teteje szépen megpirul.

GÖRÖG PADLIZSÁN 01.
Hozzávalók: 2 padlizsán, 4 evőkanál olaj, só, bors, 2 gerezd fokhagyma, 1 csomó petrezselyem, néhány szál kapor, 1 evőkanál paradicsompüré, 5 dkg zsemlemorzsa, 2 evőkanál liszt, 2 dl tejföl, 1 fej reszelt vöröshagyma
Elkészítése: Az egyik padlizsánt sütőben megsütjük, meghámozzuk, és műanyag késsel összetörjük. Két evőkanál olajban megpirítjuk a hagymát, hozzáadjuk a fokhagymát, 1-2 percig pirítjuk, beletesszük a finomra vágott petrezselymet, a kaprot, megsózzuk, borsozzuk. Belekeverjük az összetört padlizsánt, a paradicsompürét és zsemlemorzsát, 20-25 percig állni hagyjuk. A másik padlizsánt meghámozzuk, ujjnyi vastagra vágjuk, egy kicsit megsózzuk, és lisztbe mártva forró olajban ropogósra sütjük. Két szelet padlizsán közé kenjük a tölteléket, és ezeket a dupla szeleteket tűzálló tálra fektetjük. Leöntjük 2 dl tejföllel, és sütőben jól átsütjük.

GÖRÖG PADLIZSÁN 02.
Elkészítése: A padlizsánokat megmossuk, megtöröljük, ujjnyi szeletekre vágjuk, sózzuk, pihentetjük. Ezután 4 evőkanál olajban megpirítunk 4 db egészben hagyott fokhagyma gerezdet, majd kivesszük, és az olajat csipetnyi őrölt korianderrel ízesítjük. A padlizsán szeleteket mindkét oldalukon megsütjük a fűszeres olajban. Forró tálra szedjük és hideg fokhagymamártással tálaljuk.

GRILLEZETT PADLIZSÁN CAMEMBERT SAJTTAL
Hozzávalók: 2 db padlizsán, 3 db cukkíni, 4 db csemegepaprika, 2 db paradicsom, 2 db camembert sajt, só

Elkészítése: A zöldségeket alaposan megmossuk, szeleteljük, a paprikát kettévágjuk, és a belsejét eltávolítjuk. A paradicsomot is kettévágjuk. Fölszeletelés után sózzuk. Grillen vagy serpenyőben megsütjük. Sütés közben az ízesített olajokkal kedvünk szerint ízesíthetjük. Szép ropogósra sütjük, s a fölszeletelt camembert-rel tálaljuk. Az ízesített olajakat helyezzük az asztalra, hogy mindenki ízlése szerint használja.

GRILLEZETT ZÖLDSÉGEK CAMEMBERT SAJTOKKAL
Hozzávalók: 2 db padlizsán, 3 db cukkíni, 4 db csemegepaprika, 2 db paradicsom, 2 db camembert sajt, só

Elkészítése: A zöldségeket alaposan megmossuk, szeleteljük, a paprikát kettévágjuk, és a belsejét eltávolítjuk. A paradicsomot is kettévágjuk. Fölszeletelés után sózzuk. Grillen vagy serpenyőben megsütjük. Sütés közben az ízesített olajokkal kedvünk szerint ízesíthetjük. Szép ropogósra sütjük, s a fölszeletelt camembert-rel tálaljuk. Az ízesített olajakat helyezzük az asztalra, hogy mindenki ízlése szerint használja.

HOLLAND PADLIZSÁN
Elkészítése: A padlizsánt megtisztítjuk, és szeletekre vágjuk. Sózzuk, borsozzuk és vajon puhára sütjük.
Amikor megsült, akkor 1 dl tejszínt öntünk alá és átforraljuk.
Köményes burgonyával tálaljuk.

NYÁRSON SÜLT SAJTOS PADLIZSÁN, CUKKÍNI, PARADICSOM
Hozzávalók: 60 dkg padlizsán, 20 dkg kemény, húsos paradicsom, 40 dkg cukkíni, 40 dkg parenyica sajt, só, bors, 5 dkg vaj

Elkészítése: Minden hozzávalót rozsdamentes késsel egyenletes - 6-8 mm vastag – karikára szelünk. A padlizsánt, cukkínit sóval, borssal megszórjuk, a készletet váltakozva nyársra fűzzük, és parázs fölött állandóan forgatva 10-15 perc alatt megsütjük, közben vajjal kenegetjük.
Hurkapálcára fűzve lehet grillsütőben, vagy sütőben is készíteni. Persze itt is jó a nyárs, csak parázs fölött nem jó a hurkapálca.
Sajt nélkül is finom. Én, ha sajt nélkül készítem, akkor sajtmártás van mellé. 

PADLIZSÁN-FASÍROZOTT (KOREAI RECEPT)
Hozzávalók: 1 meghámozott, karikára vágott padlizsán, 1 egész tojás felverve, 2 ek liszt, só, bors, olaj a sütéshez

Elkészítése: Sós vízben főzzük puhára a padlizsánt. Szűrjük le és nyomjuk széjjel (vagy mixerrel verjük simára). Keverjük össze a további hozzávalóval, formáljunk belőle kerek pogácsaformákat, és forró olajban süssük ki. Előételnek vagy húspótlásnak adjuk.

PADLIZSÁN PORTUGÁL MÓDRA
Hozzávalók: személyenként egy padlizsán, 3 - 5 dkg vaj, 1 diónyi hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 10-15 dkg paradicsom, csombor, egy babérlevél, bors, kockacukor, sajt, zsemlyemorzsa

Elkészítése: a padlizsánt karikákra vágjuk, lesózzuk, és ha barna a magja, lenyomtatva lecsurgatjuk a levét. A vajat felolvasztjuk, üvegesre pároljuk rajta a reszelt hagymákat, a meghámozott, felvágott paradicsomot a fűszerekkel és a cukorral együtt, megsózva addig főzzük, amíg a szósz kissé be nem sűrűsödik.  A padlizsánt letöröljük, hogy ne legyen nedves, lisztbe, majd vízbe mártjuk, forró olajban világos zsemlyeszínűre sütjük.  A szószt átpasszírozzuk, vagy turmixban simára dolgozzuk és átszűrjük. Néhány kanálnyi mártást, egy tűzálló edénybe csurgatunk, elsimítjuk, rárakunk egy sor sült padlizsánt, ismét szószt, majd padlizsánt. Felülre mártás kerüljön.
Beszórjuk kevés zsemlemorzsával, beborítjuk vékony parmezán- vagy ementáli szeletekkel, kis darabokban vajat teszünk rá és forró sütőben, magas hőfokon átsütjük.
Tálalása: abban az edényben adjuk az asztalra, amelyben sütöttük.
Ital: Cirfandli, sör, őszibarackvelő, sárgadinnyelé.

ROKFORTOS SÜLT PADLIZSÁN
Hozzávalók 4 személyre: 2 hosszúkás padlizsán, 10 dkg reszelt rokfort sajt, 3 dl párolt rizs (maradék is lehet), 4 evőkanál olaj, 4 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál liszt, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál törött fekete bors

Elkészítése: A padlizsánt megmossuk, száraz végét levágjuk, majd héjastól ujjnyi vastag karikákra vágjuk. Minden padlizsánkarikát mindkét oldalán megsózunk, és 20 percet hagyjuk állni. Az alatt egy közepes tepsit 1 evőkanál olajjal kikenünk, majd egyenletes rétegben elterítjük benne a párolt rizst. A zöldségről leitatjuk a szürkés levet, ezután a padlizsánkarikákat egyenként megmártjuk a lisztben, és a párolt rizsre fektetjük, szorosan egymás mellé. Az olajba belekeverjük a zúzott fokhagymát, majd az étel tetejét az olaj felével megcsöpögtetve, az előmelegített forró sütőbe toljuk. Ha a padlizsán szépen megpirult, a sütőből kivesszük, a karikákat megfordítjuk és ráhintjük a reszelt sajt felét. A megmaradt fokhagymás olajjal ismét megcsöpögtetjük. A sütőbe visszatoljuk, és szép piros-barna kérget sütünk rá. Végül a megmaradt sajtot is rászórjuk, és már csak annyi ideig hagyjuk pirulni, amíg az újabb réteg sajt is megolvad rajta, de még nem barnul.
Elkészítési ideje: kb. 75 perc

ROPOGÓS PADLIZSÁNSZELETEK
Hozzávalók 4 személyre: 2 kis padlizsán, 1 tojás, 25 dkg natúr krémtúró, 1,5 dl tejföl, 8 dkg liszt, f gerezd fokhagyma, 6-7 evőkanál fehérbor, 1 csokor bazsalikom, só, bors, a sütéshez olaj, a díszítéshez citrom

Elkészítése: A tojást összekeverjük 5 dkg liszttel, a borral, kevés sóval, és kb. 15 percig állni hagyjuk. Közben a natúr krémtúrót összekeverjük a tejföllel, majd az összezúzott fokhagymagerezddel, sóval, borssal és csíkokra vágott bazsalikomlevéllel ízesítjük. A megtisztított, megmosott padlizsánt kb. 5 mm vastag szeletekre vágjuk, besózzuk, és kb. 15 percig állni hagyjuk. A keletkezett nedvességet leitatjuk, a szeleteket borssal meghintjük, és a maradék lisztbe, majd a fehérboros masszába forgatjuk. Bő, forró olajban (fritőzben 180 fokon) adagonként ropogós pirosra sütjük, végül itatósra szedjük. A padlizsánszeleteket bazsalikomlevelekkel és citromkarikákkal díszítjük. A túrókrémet külön kínáljuk hozzá.
Elkészítési idő kb. 1 óra

ROSTON SÜLT PADLIZSÁN 01.
Hozzávalók: padlizsán, só, bors, szerecsendió, olaj

Elkészítése: A padlizsánt meghámozzuk, 1 cm vastag szeletekre vágjuk, sóval, borssal, reszelt szerecsendióval ízesítjük, olajjal meglocsolva 7 órán keresztül érleljük. Az előkészített roston többször forgatva megsütjük.
ROSTON SÜLT PADLIZSÁN 02.
Hozzávalók: 1 kg padlizsán, só, bors, olaj.
Elkészítése: A vastagabb szeletekre vágott padlizsánt sózom, borsozom, majd hűvös helyen pihentetem. A szeleteket olajjal kenem, majd rostélyon megsütöm.

ROSTON SÜLT PADLIZSÁN PARADICSOMMÁRTÁSSAL
Hozzávalók: 3 közepes nagyságú padlizsán, 3 evőkanál olívaolaj, 20 dkg reszelt parmezán, KNORR DELIKÁT Fűszervarázs
A mártáshoz: KNORR Milánói Makaróni Alap

Elkészítése: A padlizsánokat megmossuk, és hosszában kettévágjuk. Miután kissé kivájtuk mindkét felét, szórjuk meg KNORR DELIKÁT Fűszervarázzsal és kb. 1 órát hagyjuk állni. A mélyedésekbe öntsünk egy kevés olívaolajat és szórjuk bele a parmezánt. Roston kb. 15 percig sütjük, míg a padlizsán belseje meg nem puhul. Kísérőként KNORR Milánói Makaróni Alapból a csomagolás útmutatója szerint elkészített paradicsommártást adjunk hozzá.

SAJTOS PADLIZSÁN 01.
Hozzávalók: 4 padlizsán kb. 1 cm korongokra vágva, só, kevés liszt, bors, 6 evőkanál olaj, 2 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál bazsalikom, 1 kanál paradicsompüré, 25 dkg reszelt sajt, 1 kanál petrezselyem

Elkészítése: A padlizsánkorongokat gyengén megsózzuk, egy lapos tálba tesszük, lefedjük, és állni hagyjuk 15 percig, majd a kissé keserű levét leöntjük. A szeleteket lisztbe mártjuk, és forró olajban kisütjük. Megmaradt olajban megpirítjuk az apróra vágott hagymát, és az összezúzott fokhagymával és bazsalikommal elkeverjük, paradicsomot adunk hozzá, és 2-3 percig forraljuk. Ezt a paradicsommártást egy tűzálló tálba helyezzük, belerakjuk a kisült padlizsánszeleteket, meghintjük reszelt sajttal, és sütőben 15 percig sütjük. Petrezselyemmel megszórjuk, és burgonyapürével tálaljuk.

SAJTOS PADLIZSÁN 02.
Elkészítése: A padlizsánt karikára vágjuk, és sós vízben félig puhára főzzük. Kivajazott tűzálló tálba szedjük, és reszelt sajttal elkevert tejföllel leöntjük. Előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük. Tálaláskor, ha szükséges utána sózzuk.

SAJTOS PADLIZSÁN 03.
Hozzávalók: 50 dkg padlizsán, só, bors, szárított bazsalikom, 5 dkg liszt, 2 tojás, 5 dkg reszelt parmezán sajt (vagy más), 8 dkg zsemlemorzsa, olaj a sütéshez

Elkészítése: Csak zsenge, feszes, rugalmas tapintású padlizsánból készítsük, melynek magvai a vágási felületen nem színeződnek barnára, tehát biztosan nem keserű.
Rozsdamentes késsel meghámozzuk, ujjnyi vastag karikákra szeljük, mind a két oldalát sózzuk, borsozzuk, bazsalikommal megszórjuk. Panírozzuk: liszt, tojás, sajttal kevert zsemlemorzsa (nem rontja el egy kis darált dió vagy kókuszreszelék hozzáadása sem - mi szeretjük). Forró olajban hirtelen sütjük. Leitatjuk az olajat és azonnal tálaljuk.

SAJTOS PADLIZSÁN 04. (LIBANON)
Hozzávalók: 5 nagy, 1,5 cm vastagra szelt padlizsán, só, olaj a sütéshez, 6 vékony szelet sajt (eidami), késhegynyi bors
Elkészítése: Sózva hagyjuk állni a padlizsánt 10 percig. Majd mindkét oldalát süssük meg olajban.
Tegyük tűzálló edénybe egymás mellé, borsozzuk meg, tegyük rá a sajtot. Forró grillben a sajt pirulásáig süssük.

SÜLT PADLIZSÁN 01.
Hozzávalók: 2 karcsú, hosszúkás padlizsán, ízlés szerint só, mokkáskanálnyi törött fekete bors, mokkáskanálnyi őrölt gyömbér

Elkészítése: A padlizsánokat megmossuk, a szárát levágjuk, és ujjnyi vastagra szeleteljük. Mindkét oldalán megsózzuk, és legalább húsz percig hagyjuk állni, eközben kesernyés levét kiengedi. Papírtörülközővel leitatjuk a szürkés levet, majd a már száraz padlizsánkarikákat a 190 fokra felhevített olajba rakjuk. Nagyon gyorsan (3-4 perc) megsütjük, lyukas lapátkanállal kiemeljük az olajból, és tálra rakjuk. Még forrón meghintjük kevés sóval, borssal és gyömbérrel. Hidegen és melegen egyaránt nagyon finom. Melegen köretnek tálalhatjuk hús mellé, hidegen salátaként fogyasztjuk, valamilyen csípős mártással, pl. ketchuppel vagy paprikamártással.
Nagyon egyszerűen és gyorsan készíthető különlegesség.

SÜLT PADLIZSÁN 02.
Hozzávalók: 2 hosszúkás, karcsú padlizsán, só (ízlés szerint), olaj (a sütéshez)

Elkészítése: A padlizsánt megmossuk, a szárát levágjuk, és ujjnyi vastagságúra szeleteljük. Mindkét oldalán megsózzuk, és legalább húsz percig hagyjuk állni, eközben kesernyés levét kiengedi. Papírtörülközővel leitatjuk a szürkés levet, majd a már száraz padlizsánkarikákat nagyon forró olajba tesszük. Addig sütjük, amíg az alsó fele színesedni nem kezd, ekkor megfordítjuk, és a másik felét is megsütjük. Lyukas lapátkanállal kiemeljük az olajból, hogy lecsöpöghessen, és tálra rakjuk. Hagyjuk kihűlni. Csípős paprikamártással vagy szezámmártással tálaljuk. Hidegen és melegen egyaránt nagyon finom.

SÜLT PADLIZSÁN 03. (MAROKKÓ)
Hozzávalók: 1 nagy hosszúkás padlizsán hosszában kettévágva, 1 ek vaj, 1 ek reszelt hagyma, 1 ek finomra vágott petrezselyem, 1 tk citromlé, késhegynyi bors, só, 3 ek zsemlemorzsa

Elkészítése: Vágjuk ki a padlizsán belsejét úgy, hogy 1,5 cm vastag réteg maradjon a héjban, tegyük hideg sós vízbe mindkettőt.
Fél óra ázás után a belsejét csepegtessük le, pirítsuk 10 percig vajban. Adjuk hozzá a hagymát, petrezselymet, borsot, citromlevet. Lassú tűzön, lefedve pároljuk 3-4 percig.
Szedjük ki a vízből a padlizsánt, töröljük meg, töltsük bele a pirítottat, szórjuk meg zsemlemorzsával. Tegyük kisebb tepsibe annyi forró vízzel, hogy félig ellepje. Előmelegített, közepesen meleg sütőben süssük, míg megpuhul.

SÜLT PADLIZSÁN 04.
Hozzávalók: 2 padlizsán, só bors, 6 evőkanál olaj vagy vaj, apróra vágott petrezselyem

Elkészítése: Először begyújtjuk a sütőt, és forróra állítjuk. A padlizsánokat meghámozzuk, 2-3 cm-es kockákra vágjuk, tepsibe rakjuk, megsózzuk, borsozzuk, majd olajjal vagy olvasztott vajjal megkenjük, és 30 percig sütjük. Tálaláskor petrezselymet szórunk rá. Rizzsel tálaljuk.
Az indonéz “rijsttafel” tulajdonképpen rizzsel teli asztalt jelent. Az étkezés alapja a rizs, azzal kell jóllakni, s a többi csak egy-két jó falat a kifőtt rizs mellé. Ilyen, pl. a sült padlizsán, meg a jávai omlett.

SÜLT PADLIZSÁN SAJTTAL
Hozzávalók: 80 dkg padlizsán, 10 dkg liszt, 3 tojás, 12 dkg reszelt sajt, 25 dkg paradicsom, 3 dl tejföl, őrölt bors, só, olaj a sütéshez
Elkészítése: A meghámozott padlizsánt karikákra szeljük, megsózzuk, meghintjük borssal. Lisztbe, majd felvert tojásba mártjuk, és forró olajban megsütjük. A megsütött padlizsánkarikákat megszórjuk reszelt sajttal. A paradicsomot áttörjük, a levét megsózzuk, borssal ízesítjük, és tejföllel elkeverjük. Az így elkészített mártást külön kínáljuk.

SVÁB PADLIZSÁN
Hozzávalók: 4 padlizsán, 20 dkg paradicsom, 10-10 dkg liszt és vaj, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyem, 4 dl paradicsomlé, őrölt fehér bors, só

Elkészítése: A meghámozott és félbe vágott padlizsánokat megsózzuk, meghintjük borssal, lisztbe mártjuk, és forró vajban megsütjük. Kivajazott edénybe, sorba rakjuk a padlizsánokat, és a cikkekre vágott, vajban megpirított paradicsommal megtöltjük. Megszórjuk finomra vágott petrezselyemmel. Paradicsomlével körülöntjük, és forró sütőben 10-12 percig sütjük.

SZERB PADLIZSÁN
Elkészítése: A hámozott padlizsánszeleteket kevés vajon majdnem puhára sütjük. Közben személyenként 5 dkg rizst kevés vízben megfőzünk. A padlizsán sütővajában finomra vágott vöröshagymát és paradicsomkarikákat párolunk. Egy tűzálló tálat kivajazunk. Az aljára egy réteg főtt rizst helyezünk, erre jön a padlizsán. Sózzuk, borsozzuk, vegetával ízesítjük, befedjük a hagymás paradicsommal. Újra rizs, padlizsán és paradicsom következik. Az utolsó réteg padlizsán. Tejföllel vastagon bevonjuk, kevés zsemlemorzsával meghintjük. Előmelegített sütőben kb. 40 percig sütjük.

TOJÁSOS SÜLT PADLIZSÁN
Hozzávalók: 1 kg padlizsán, 3 tojás, 1 dl tejszín, 3 evőkanál olívaolaj, 3 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál törött fekete bors

Elkészítése: A padlizsánt meghámozzuk, szárát levágjuk, majd felkarikázzuk. Mindkét oldalán megsózzuk, és fél órát hagyjuk állni. Ezután lemossuk, szárazra töröljük és serpenyőbe, forró olajra téve mindkét oldalán átsütjük. Hagyjuk kihűlni. Az összes padlizsánkarikát betesszük a turmixgép poharába, és pépesre zúzzuk. Hozzáadjuk a tojásokat és a tejszínt. Megfűszerezzük, végül a zúzott fokhagymával is összekeverjük. A masszát kikent, kisebb tepsibe vagy tortaformába simítjuk és az előmelegített sütőben, gőzben (egy nagy tepsibe kétujjnyi vizet töltünk, amelybe beleállítjuk a padlizsánnal teli edényt) addig pároljuk, amíg a beleszúrt hurkapálcára már nem tapad semmi sem a masszából. Hidegen spanyol majonézmártással, melegen pedig paradicsommártással tálaljuk. (A spanyol majonézmártás receptje a Saláták könyvében található.)

TÖRÖKPARADICSOM CSŐBEN SÜTVE (AUBERGINE AU GRATIN)
Hozzávalók: 5 db szép törökparadicsom, 20 dkg sonka, 20 dkg párolt borjú-hús, 10 dkg vaj, 10 dkg vöröshagyma, 1 egész tojás, 10 dkg reszelt sajt, só, bors, morzsa, 3 dl tejföl

Elkészítése: A törökparadicsomot hosszában kétfelé vágjuk, belső húsos részét késsel rács-szerűen bevagdaljuk, olajozott tepsire rakjuk, és sütőben puhára sütjük. Utána a belsejét kikaparjuk, s finomra vagdaljuk. A külső burkolatot kivajazott tepsibe helyezzük. Ezután a megpárolt borjúhúst és a sonkát apró kockára vágjuk, összekeverjük a törökparadicsommal, a vajban megpirított, finomra vágott hagymával, hozzáteszünk 1 tojást, megs5zzuk, borsozzuk és megtöltjük vele a kivájt padlizsánokat. Meghintjük re-szelt sajttal, zsemlemorzsával, leöntjük a tejföllel és forró sütőben, körülbelül 20 percig, szép pirosra sütjük.