Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Burgonyafőzelék


Hozzávalók: 1 kg burgonya, tyúktojásnyi apróra vágott hagyma, só, olaj, babérlevél, bors, tejfel, tej, liszt.

Elkészítés: A karikára, vagy kockára vágott burgonyát odatesszük főni, annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje, sót, borsot, babérlevelet teszünk bele, együtt főzzük.

Zsíron két kanál liszttel világos mártást készítünk, felöntjük vízzel, és a burgonyára öntjük kavargatás közben. Ezután két pohár tejfelből, lisztből habarást készítünk, hozzá öntjük, s állandó kavargatás mellett készre főzzük. Ha sonkalét is teszünk bele, ugyanúgy fejezzük be, mint a babfőzeléket.

Készíthetjük – ahogy már többször is találkoztam már vele – parasztosan is. Nem sűrű káromkodások közepette vazze, hanem úgy, hogy úgy kezdjük főzni, mintha paprikás krumplit akarnánk készíteni, ezt az alapot engedjük fel a vízzel, és főzzük készre.

Ugyanígy készülhet a krumplileves is, de abba csak nagyon vékony tejfölös habarást teszünk.