Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Tejszínes, zöldborsós vaddisznótokány Nándi módra


Először is beáztatok, majd ázás után csíkokra vagdalok 2 kg vaddisznóhúst (tarja, lapocka v. comb). Ázás közben metélgetem a többi alkatrészt: 20 dkg füstölt szalonnát apró kockákra, 40-50 dkg vöröshagymát szintén. 1kg erdei gombát felszeletelek. Mivel még marad egy kis áztatóidő, megbecsüljük a főzéshez használandó vörösbort minőségét. Én, félszáraz, jó minőségű vöröseket szoktam keresni, kár elrontani a kaját mindenféle tablettás csemegékkel.

No, csülökre! A bográcsba bekerül a szalonna, ha megizzadt követi a hagyma és néhány gerezd zúzott fokhagyma. Üveges-barnásra pirítom őket, ekkor jön a gomba, a hús, 30 dkg gerezdekre vágott paradicsom, és néhány szelíd + 2 harapós paprika felkarikázva. Fűszerezem borssal, sóval, majoránnával, rádobok egy kis pirospaprikát és felöntöm pár deci vörösborral. Ezután hagyjuk a természetet dolgozni és csendesen fővő bográcsunk mellett, fölbecsüljük a maradék vörösbor minőségét. Ha vészesen fogy, azonnal szerezzünk be még néhány palackkal, de aki nem gondoskodik róla jó előre, az, magára vessen.
Ha úgy érezzük, hogy a hús majdnem puha belekerül a tejszínes habarás; 5 dl tejföl + 3 dl tejszín + 8-10 dkg liszt keveréke. Forraljunk rajta még egyet, tegyük bele a zöldborsót - vagy két doboz készet, vagy egy zacskó fagyott zsengét - és még pár percig hagyjuk a hunyó tűz felett. Főzés közben ügyeljünk a folyadék mennyiségére, és ha túl kevésnek találjuk, pótoljuk vízzel v. vörösborral.
Aki szelídebb ízekre vágyik, az feltétlenül fele-fele arányban használjon vizet és bort.
A végeredmény egy jó rövid lé legyen, amihez jó étvágyat kívánok!

Kovács Nándor