Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Narancsos kacsa


Hozzávalók: 1,8 kg-os fiatal kacsa, só, frissen őrölt fehér bors, 1 evőkanál olaj, 2 evőkanál vaj, 50 dkg narancs, 0.125 l forró tyúkhúsleves, 0.25 l száraz fehérbor, 2 egész narancs, 1 citrom, 1 evőkanál cukor, 1 evőkanál borecet, 1 pálinkáspohár - 2 cl – narancslikőr

Elkészítése: Előkészítjük a kacsát. Minden tokot és pihét, különösen a szárnyak és a combok alatt, csipesszel kiszedünk. A kívül-belül hideg vízzel lemossuk, lecsurgatjuk, és konyharuhával szárazra töröljük. A sót és a borsot egy tányéron elkeverjük. A kacsát kívül is, belül is bedörzsöljük vele. A sütőt 200°C-ra felmelegítjük. Az olajat és egy evőkanál vajat lefedhető tepsiben felmelegítjük, és a kacsát mindkét oldalán kb. tíz percig megpirítjuk benne, amíg a bőre meg nem barnul. A zsiradékot leöntjük, csak egy keskeny réteget hagyunk tepsiben. A kacsát a mellével lefelé a tepsibe tesszük, a forró sütőbe toljuk, és lefedve harmincöt percig pároljuk. A narancsok felének kifacsarjuk a levét. A kacsát megfordítjuk, hogy combbal felfelé álljon. A bőrt oldalt a combok alatt egy tűvel megszurkáljuk, hogy a bőr alatti zsírréted is kicsöpöghessen. A narancslét, a tyúkhúslevest és a fehérbort oldalt hozzáöntjük, és további negyven percig sütjük, eközben tízpercenként a kicsöpögő szaftjával locsolgatjuk. Áttesszük a rácsra, a tepsit alátoljuk, és állandó locsolgatás mellett, még húsz percig sütjük. A két narancsot meg a citromot forró vízzel megmossuk, lecsurgatjuk. Az egyik narancsot meg fél citromot vékonyan meghámozzuk. A héjat keskeny csíkokra vágjuk, szűrőbe tesszük, forró vízzel leöntjük és lecsurgatjuk. A másik egész narancsot keskeny karikákra vágjuk és kimagozzuk. Az összes többi narancsot meg citromot kifacsarjuk. A kacsát felszeleteljük, és a kikapcsolt sütőben melegen tartjuk. A kisült szaftról leszedjük a zsírt, és erős tűzön, a tűzhelyen állandó kevergetés mellett addig forraljuk, míg harmadára be nem sűrűsödik. A maradék vajat felmelegítjük, a cukrot állandó kevergetés mellett karamellé főzzük, majd felöntjük ecettel, narancslikőrrel és narancs- meg citromlével. Két percig pároljuk benne a narancsszeleteket. A keskenyre vágott héjat és a sütéskor keletkezett szaftot hozzáöntjük.
Tálalása: A kacsát a narancsszeletekkel együtt előmelegített tálon tálaljuk, és kevés mártással meglocsoljuk. A megmaradt mártást külön tálban a kacsával együtt feltálaljuk.
Köretnek: Párolt rizs, keverve vadrizzsel vagy sáfrányrizzsel illik hozzá.

Megjegyzés: A jól ismert “Canard á l’orange” épp az, ami ünnepélyes alkalomra megfelelő. Látványosan tálalható, ugyanakkor az íze is különleges.