Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Sertéssült távol-keleti módra


Hozzávalók 4 személyre: 2 piros erős paprika, 20 gerezd fokhagyma, 1 nagy csokor friss kakukkfű, 1 teáskanál só, 2,5 dl rizsecet, 1/4 teáskanál őrölt szegfűszeg, 90 dkg kicsontozott sertésszelet, 1 evőkanál növényi olaj

Tény, hogy ebben a recipében nem spórolhatunk a fokhagymával, bár a 20 gerezd a marinádba kerül. Ha mégis túlzottnak tartanánk a mennyiséget, vagy a gyomrunk nem bírja a fokhagymát, használhatunk belőle kevesebbet.

Hámozzuk meg a fokhagymagerezdeket, vágjuk ki az erős paprika magjait. tegyük mixerbe, adjunk hozzá kakukkfüvet és pürésítsük.
Öntsünk a mixerbe 2,5 dl vizet is, tegyük hozzá a sót, és az őrölt szegfűszeget keverjük, amíg homogén masszát nem kapunk.
Vágjuk a sertésszeletet kis darabokra, tegyük agyagedénybe és öntsük rá a páclevet. Jól keverjük össze. Fedjük le a tálat és pácoljuk a húst legalább 24 óráig hűtőben.

Forrósítsunk fel egy serpenyőt. Öntsük le a marinád kétharmadát, a többit töltsük a hússal együtt a serpenyőbe és főzzük, amíg a páclé elpárolog. Adjuk hozzá az olívaolajat és süssük a húst kb. 5 perc alatt aranybarnára.