Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Argentin citromos csirke


POLLO CON LIMON

Hozzávalók: 1 kg-os csirke darabokra vágva, 8 dkg vaj, 6 evőkanál citromlé, 10 dkg zeller (apró kockára vágva), 3 evőkanál liszt, 3-4 dl tej, 1 csipet só, bors, 1 evőkanál cukor, 2 kávéskanál mustár, 1/2 kávéskanál ecet

Elkészítése: A vaj felét megolvasztjuk, összekeverjük a citromlével és leöntjük vele az egymás mellé rakott csirkedarabokat. Középmeleg sütőben 1 órán át, sütjük, amíg a hús megpuhul.

A zellert jól záródó, tűzálló tálban, 4 evőkanál vízben, a csirke mellett főzzük a sütőben kb. 30 percig. Közben a maradék vajból és lisztből világos rántást készítünk. Lassan beleöntjük a tej kétharmadát, és takaréklángon addig keverjük, míg sima lesz, és sűrűsödni kezd.

Sózzuk, borsozzuk, beletesszük a mustárt, a cukrot és a maradék tejet. Lassan beleöntjük az ecetet, és addig keverjük, míg sűrű lesz. Végül hozzáadjuk a zellert és a csirkéből kisült levet.

Tálaláskor a mártást a csirkedarabokra öntjük.