Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Fejtettbab saláta


Hozzávalók: 30 dkg friss, fejtett babszem, 25 dkg kemény paradicsom, 1 csokor zöldhagyma zöldjével együtt, 2 zöldpaprika, 3 evőkanál olaj, 1 evőkanál mustár, 1 citrom leve, 1 mokkáskanál törött bors, ízlés szerint kevés porcukor és só, a díszítéshez petrezselyemzöld

Elkészítése: A salátaöntethez a citromlevet, a mustárt, az olajat, kevés sót, borsot, csipetnyi porcukrot sima mártássá keverjük. A kifejtett babszemeket enyhén sós vízben puhára főzzük. Közben a paradicsomot vékonyka gerezdekre vágjuk, a megmosott, és kicsumázott zöldpaprikát, felkarikázzuk, és a megtisztított zöldhagymát zöldjével együtt ugyancsak vékonyka karikákra metéljük. A hagymát és a zöldpaprikát gyengén megsózzuk. A még meleg, leszűrt, főtt babot összekeverjük a hagymával és a paprikával, majd ráöntjük a salátaöntetet. Jól összekeverjük, ezután hozzáadjuk a paradicsomgerezdeket. Majd óvatosan átforgatjuk, hogy a paradicsomot ne törjük össze. Ha egészen kihűlt, befedjük, és a hűtőszekrényben legalább egy napig érleljük. Tálalás előtt óvatosan felkeverjük, petrezselyemzölddel meghintjük.